Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Törölték az ifjúsági Bajnokok Ligája idei kiírását – HIVATALOS

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a szerdai napon hivatalosan közölte, hogy az általános járványhelyzetre való tekintettel törölte az Ifjúsági Liga 2020-2021-es kiírását…

Az UEFA hivatalos oldalán megjelent tájékoztató értelmében a szövetség úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az ifjúsági Bajnokok Ligája 2020-2021-es kiírását.

Mint ismeretes, a sorozat őszi rajtját eleve tavaszra tolták a világjárvány miatt, most azonban úgy határoztak, hogy mivel továbbra sincs javulás, nem teszik ki a fokozott fertőzésveszélynek a fiatal labdarúgókat. Ráadásul a szigorú korlátozások következtében a klubok utazásszervezési nehézségekkel szembesültek, így bizonyára számtalan mérkőzést semleges helyszínen kellett volna megrendezni.

A mostani kiírásban nem rendeztek volna csoportkört. A 64 csapat egymeccses párharcot vívott volna a legjobb 32 közé jutásért.

A 2013 óta íródó torna történetében ez lett volna az első olyan idény, amelyikben két magyar klub érdekelt. A Ferencváros és a Győri ETO egyaránt újonc lett volna a hivatalosan UEFA Ifjúsági Liga néven futó mérkőzéssorozatban.