Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ismét megújíthatja szerződését a friss feljutó menedzsere – sajtóhír

Az angol bajnokság (Premier League) idei szezonjában újonc létére az előzetesen várt áttörést hozó Leeds United együttese hamarosan újabb egy évvel hosszabbíthatja meg rutinos mestere szerződését…

 

Egybehangzó szigetországi sajtóértesülések szerint a Premier League 11. helyén tanyázó Leeds United együttese ismét meg szeretné újítani a veterán Marcelo Bielsa szerződését a csapat élén, és maga az argentin tréner is hajlik arra, hogy szokásához híven, ismét újabb egy szezonra kötelezettséget vállaljon.

A 65 esztendős szakember 2018 óta irányítja a “fehéreket”, első szezonjában bár sokáig ígéretesen álltak, képtelen volt feljuttatni az együttest az angol élvonalban, a 2019-2020-as idényben azonban a Championship bajnokaként tértek vissza a PL-be.

Az “Őrült” becenévre hallgató argentin mester a feljutást követően is csak közvetlenül a következő bajnoki rajt előtt újította meg a szerződését, szigorúan egy évvel, úgy látszik továbbra is ezt a szokását szeretné követné, hosszabb távra nem szeretné lekötni magát sehova. Bielsa egykor az argentin és a chilei válogatott szövetségi kapitánya volt, Spanyolországban korábban az Espanyol és az Athletic Club csapatát irányította.

A közelmúltban többek közt a toronymagas éllovas Manchester City menedzsere, Pep Guardiola egyenesen a világ legjobb edzőjének nevezte őt.