Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb biztos sikert aratott és már tizedik a Leeds United – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) elmúlt hétvégi, 23. fordulójának zárómeccsén a Leeds United gárdája a Crystal Palace együttesét látta vendégül a hétfő esti órákban…

A Leeds United együttese magabiztos, 2-0-s győzelemmel tartotta otthon a három pontot a Crystal Palace ellen. Marcelo Bielsa csapata semmit nem bízott a véletlenre, aktívan kezdte a mérkőzést, és már a harmadik percben magához ragadta az előnyt, miután egy ellenfél térfelén megszerzett labda után az elmúlt négy fordulóban harmadszor eredményes Jack Harrison bombázott védhetetlenül a léc alá. A korai gól után biztosan tartotta kézben a mérkőzést a házigazda, a londoniak kevés lehetőséget tudtak felmutatni az első 45 perc során. A szünet után a Leeds ismét bevette az ellenfél kapuját, ezúttal egy lefordulást követően a Liverpool által is megkörnyékezett Raphinha lövése után kipattanóból a csapat gólfelelőse, Patrick Bamford volt eredményes. A korábbi klubja ellen eredményes 27 éves támadó az idényben már a 12. gólját szállította azok után, hogy tavaly a Championshipben az egész idény alatt 16-szor volt eredményes. A második találattal a Leeds bebiztosította a sikerét, és a továbbiakban a Palace bár próbálkozott a felzárkózásért, nem jártak sikerrel.

A Leeds négy fordulón belüli harmadik sikerével az Arsenalt megelőzve kapaszkodott fel a mezőny első felébe, és birtokolja jelenleg a tizedik pozíciót, miközben a Palace két győzelem után kapitulálva a 13. helyet foglalja el.

Leeds United – Crystal Palace 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Harrison (3.), Bamford (52.), ill.

 

A 23. forduló eredményei

Aston Villa – Arsenal 1-0
Burnley – Brighton 1-1
Newcastle United – Southampton 3-2
Fulham – West Ham United 0-0
Manchester United – Everton 3-3
Tottenham – West Bromwich Albion 2-0
Wolverhampton – Leicester City 0-0
Liverpool – Manchester City 1-4
Sheffield United – Chelsea 1-2
Leeds United – Crystal Palace 2-0

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye