Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: most már tényleg szétesett a Liverpool, a City könnyedén verte a címvédőt – videóval

A Premier League 23. fordulójának rangadójára vasárnap került sor. A Liverpool és a Manchester City alaphelyzetben az első helyért csatározna, de Jürgen Klopp gárdája az utóbbi időben hullámvölgybe került. Onnan ez a meccs sem tudta kimozdítani őket, mivel a City könnyedén, ráadásul négy góllal ütötte ki a Poolt, és ezután még nehezebb lesz kijönni a gödörből Kloppéknak. 

Nem volt túl eseménydús a mérkőzés első félidejének eleje, kapura lövést se nagyon láthattunk. A 24. percben Alexander-Arnold adta be a labdát középre, de Mane nem igazán tudott vele mit kezdeni, és messze a kapu fölé lőtt. A Liverpool legnagyobb lehetősége a 29. percben érkezett, amikor Firmino lövése tartott a léc alá, de Ederson fantasztikus mozdulattal védte a lövését. A 39. percben végül Fabinho buktatta Sterlinget a tizenhatoson belül, amiért azonnal tizenegyest ítél a játékvezető a Citynek. Gündogan állt a labda mögé, de lövése jócskán a kapu felé ment. Guardiola gárdája végül kaput eltaláló lövés nélkül zárta a játékrészt.

A második félidőt viszont már nagyon jól kezdte a Manchester City, mivel a 49. percben megszerezte a vezetést. Sterling szlalomozott át a védőkön majd lepasszolta a labdát Fodennek, aki kapura is lőtt, de Alisson védett, a kipattanót viszont Gündogan könyörtelenül belőtte. Ez a játékrész már sokkal izgalmasabb volt ezek után. Az 58. percben Jones nagy helyzetbe is került, de lövését egy szép becsúszással blokkolta az egyik védő. A 62. percben ráadásul tizenegyest kapott a Pool, miután Rúben Días lerántotta Szalaht a tizenhatoson belül. Az egyiptomi is állt oda elvégezni a büntetőt, aki védhetetlenül zúdította Ederson kapujába a léc alá a labdát, ezzel kiegyenlítve csapatának. A 72. percben Stones is betalált, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Egy perccel később már ez ez sem mentette meg a Poolt, és a City ismét vezetést szerzett: Alisson adta el a labdát, majd Foden Gündogan elé rakta a labdát, aki a kapufa segítségével juttatta a hálóba a játékszert. Ezt követően teljesen szét esett Jürgen Klopp csapata, köztük is leginkább Alisson, akinek a hibájából a 76. percben újabb gólt lőtt a City. A brazil kapus Bernardo Silvához passzolta a labdát, ő pedig gyönyörűen a kapus feje fölött juttatta be a játékszert Rahem Sterlinghez, aki bevetődve fejjel vette be a kaput. Azonban itt nem állt meg a City, és még megforgatta a kést a Liverpoolban, amikor a 83. percben meglőtte a negyedik gólját is: Foden nagyszerű szólót mutatott be, majd Alisson mellett lőtt gyönyörűen a léc alá. A Pool ezzel már semmit nem tudott kezdeni, hiába nyomta meg a végét, így most Pep Guardiola örülhetett a végén.

Liverpool – Manchester City: 1-4 (0-0)
Helyszín: Anfield (Liverpool) Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők: Szalah (63. – büntetőből) ill. Gündogan (49. 73.), Sterling (76.), Foden (83.)
Sárga lap: Alcantara (3.), Fabinho (70.) ill. Dias (62.)
Kiállítás: ill.

Liverpool: Alisson, Hederson, Robertson (Tsimikas, 85.), Fabinho, Alexander-Arnold, Jones (Milner, 68.), Wijnaldum, Alcantara (Shaqiri, 68.), Mané, Szalah, Firmino. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Manchester City: Ederson, Cancelo, Stones, Dias, Zincsenko, Rodri, Gündogan, Bernardo Silva, Mahrez (Gabriel Jesus, 72.), Foden, Sterling. Vezetőedző: Pep Guardiola

A 23. forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Aston Villa – Arsenal 1-0
Burnley – Brighton 1-1
Newcastle United – Southampton 3-2
Fulham – West Ham United 0-0
Manchester United – Everton 3-3

Vasárnap:
Tottenham – West Bromwich Albion 2-0

Wolverhampton – Leicester City: 0-0
Liverpool – Manchester City: 1-4
20:15 Sheffield United – Chelsea (tv: Digi Sport 1)

Hétfő:
21:00 Leeds United – Crystal Palace (tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: