Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megtalálta Jamie Vardy helyettesét a Leicester City! – sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City gárdája a nyári átigazolási időszakban megerősítené a támadószekcióját, erre a célra pedig a Brentford csatárát, Ivan Toneyt nézték ki.

Jamie Vardy ebben a szezonban is kulcsfontosságú alakja a kiválóan teljesítő Leicester Citynek, ám ő sem lesz fiatalabb. Brendan Rodgers ennek okán szeretne egy helyettest találni Vardy mögé, aki időnként tehermentesíteni tudná gólvágóját. A 48 esztendős szakvezető úgy véli, hogy Kelechi Iheanacho nem hozza azt a szintet, ami elegendő lenne ehhez a szerephez, így új opcióban gondolkozik. A Mirror legfrissebb értesülései szerint Rodgers meg is találta kiszemeltjét, aki nem más, mint az angol másodosztály legeredményesebb játékosa, a Brentfordban futballozó Ivan Toney. A Brentford több kiválósága is már a Premier League mezőnyét erősíti, hiszen Said Benrahma és Ollie Watkins is a “Méhektől” került az élvonalba és úgy néz ki, hogy most Toneytól is meg kell válniuk a nyáron. A beszámolók alapján a Leicester 25 millió fontot fizetne a támadóért, aki kiváló idényt produkál.

Toney tavaly szeptemberben került a Brentford együtteséhez 5,6. millió euróért. A klub színeiben összesen 34 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 24 gólt és 9 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2025 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 10 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.