Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem tágít a kiszemelt irányítótól a Liverpool – sajtóhír

A szombati napon az Everton elleni városi rangadó elvesztésével a sorozatban negyedik mérkőzését elveszítő Liverpool már a hatodik helyre csúszott vissza az angol bajnokság (Premier League) mezőnyében…

A Tutto Udinese beszámolói szerint a Liverpool együttese komolyan elhatározta magát az Udinese argentin irányítója, Rodrigo De Paul nyári leigazolása mellett, akiért a klub vezetőségének meghatározása értelmében legalább 40 millió eurót kell majd letenni az asztalra.

A 26 esztendős argentin zsugás négy évvel ezelőtt mindössze 3 millió euróért került a Friuli csapathoz a spanyol Valenciától. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 168 találkozó alatt 38 gólt szerzett a Bianconeri szerelésében. De Paul a klubcsapatában mutatott megbízható játéka révén 2018-ban az argentin válogatottban is debütálhatott, és azóta már 21 alkalommal viselhette az Albiceleste szerelését.

A közelmúltban a teljesség igénye nélkül már a Juventus, az Inter és a Leeds United is érdeklődést mutatott De Paul megszerzése iránt, aki azonban egyelőre hűséget fogadott csapatának, és a közelmúltban kijelentette, hogy az idény végéig biztosan nem fogja elhagyni jelenlegi állomáshelyét.

Újabb vereségével a bajnoki címről végleg lemondó tavalyi győztes Liverpool számára innentől alighanem már csak a BL-helyezés kiharcolása lehet a tét a Premier League-ben, Jürgen Klopp véleménye szerint viszont sokkal eredményesebbek lennének, ha az idei szezon normális körülmények között zajlana.