Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Legyőzte a West Ham a Spurst, így fellépett a negyedik helyre – Videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának vasárnapi játéknapjának nyitómérkőzésén az idáig önmagához képest jól teljesítő West Ham United fogadta a rossz formában lévő Tottenham gárdáját.

A találkozó a hazaiak szempontjából kiválóan kezdődik, egy beadást lőtt kapura Michail Antonio, amelyet védeni tudott Hugo Lloris, de pont az angol csatár elé pattant vissza a labda, amit a kapuba juttat (1-0). Az első játékrészben még Harry Kane részéről lehetett feljegyezni két komolyabb lehetőséget, de az egyik elkerülte a kaput, míg a másikat Lukasz Fabianski tudta védeni bravúrral, ennek következtében egygólos hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőt is remekül kezdi a West Ham, ezúttal két perc kellett mindösszesen a gólhoz, amelyet a Manchester Unitednél lesajnált Jesse Lingard szerzett Pablo Fornals átadásából (2-0). Közel negyedórával később visszajött a meccsbe a Spurs, a csereként beálló Bale szolgálta ki Lucast, a brazil pedig szépíteni tud a 64. minutumban (2-1). Ezt követően a vendégek jöttek előre és Harry Kane révén ki is egyenlíthettek volna, de az angol csatár ezúttal sem tudott betalálni a 74. percben. Alig hat perccel később Bale eresztett meg egy életerős lövést, azonban pechére csak a kapufát találta el. A West Ham ezzel fellépett a negyedik helyre a tabellán, míg a Spurs legutóbbi hat meccséből ötöt elveszítve csak a kilencedik.

West Ham – Tottenham 2-1 (1-0)
Játékvezető: C. Pawson, Helyszín: Olimpiai Stadion (London)
Gólszerzők: M. Antonio (5.), J. Lingard (47.) ill. Lucas (64.)


A 25. forduló teljes menetrendje:

Péntek:
Wolverhampton – Leeds 1-0

Szombat:
Southampton – Chelsea 1-1
Burnley – West Bromwich 0-0
Liverpool – Everton 0-2
Fulham – Sheffield 1-0

Vasárnap:
15:05 Aston Villa – Leicester (Digi Sport 2)
17:30 Arsenal – Manchester City (Digi Sport 1)
20:00 Manchester United – Newcastle (Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Brighton – Crystal Palace (Digi Sport2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: