Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Törölték az olasz csapat mai edzését a vírusfertőzések miatt – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Torino gárdája keddi közleményében erősítette meg, hogy a csapat mai napra tervezett edzéseit elővigyázatossági okokból törölték…

 

Azok után, hogy az elmúlt hétvégén három meg nem nevezett személy koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott, a Torino vezetősége az illetékes hatóságokkal egyetértésben úgy döntött, hogy a lehetséges további fertőzöttek miatt elhalasztják a csapat keddi napra kiírt közös tréningjét.

A kiszivárgott információk szerint a Torino labdarúgóit és stábtagjait a mai napon többször is tesztelni fogják, és vélhetően holnaptól azok vehetnek részt a foglalkozásokon, akiknek negatív eredményt mutatnak a teszteléseik.

A kiesés elkerülése ellen küzdő “bikák” a közelmúltban estek át edzőváltáson, miután az idény jelentős részében mélyen várakozáson alul teljesítettek. Davide Nicola kinevezése óta négy döntetlent és egy győzelmet regisztráltak, így 23 forduló alatt szerzett 20 pontjukkal a legutolsó bennmaradást érő, 17. pozíciót birtokolják a minap ugyancsak új vezetőedzőt bejelentő Cagliari előtt, amely viszont öt ponttal lemaradva már a vonal alatt tartózkodik.

A Torino csapatának nincs sok vesztegetni való ideje, mivel a soron következő, 24. bajnoki forduló nyitómérkőzését éppen ők fogják játszani a Sassuolo ellen péntek este 20:45-től.