Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honvéd: “sokat jelent ez a győzelem!”

A Budapest Honvéd hátrányból fordítva 2-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 23. fordulójának szombati játéknapján…

 

A második helyezett Puskás Akadémia felcsúti legyőzését követően a Budapest Honvéd kispadjára a közelmúltban kinevezett Horváth Ferenc elégedetten értékelt:

“Jól játszottunk, megérdemelten nyertünk. Az első félidő végén volt egy olyan időszak, amikor siettetni akartuk a játékot, hogy minél gyorsabban az ellenfél kapuja előtt legyünk. De emellett jól tartottuk a labdát, gyorsan passzoltunk, és a védekezésünk is nagyon jó volt. Lezártuk azokat a területeket, ahová a Puskás Akadémia játékosai be szoktak futni, passzolják a labdákat. Az ellenfelünk számára szerencsésnek mondható kapott gól kicsit demoralizálta a csapatot, de már a mérkőzés előtt éreztem azt az akaratot, amivel ezen túl tudtunk lépni. A második félidőben szinte nem is találtak rajtunk fogást. Remélem, annyiban előre tudunk lépni, hogy a fiúk elhiszik, nyerni is tudnak, s nemcsak odatenni magukat a mérkőzéseken. Nagyon sokat jelent ez a győzelem nekik és nekem is.”

A három vereség után újra diadalmaskodó Budapest Honvéd így a 12 csapatos mezőny 11., még mindig kiest jelentő helyén pontszámban beérte a közvetlenül a vonal felett tartózkodó Zalaegerszeg és Újpest csapatait, melyeknek azonban még hátra van a fordulóbeli pályára lépésük.

A Honvéd az NB I következő, keddi fordulójában “főbérlőjét” az MTK Budapest csapatát “fogadhatja” majd az Új Hidegkuti Stadionban.