Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gödörben a Hamburger SV! – Idén is elúszik a feljutás?

Hétfő este a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2) 23. fordulójának zárómérkőzésén az St. Pauli egy a hajrában szerzett góllal otthon tartotta a pontokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Hamburger SV immáron négy meccse nyeretlen, és visszacsúszott a tabella negyedik helyére. Mint ismeretes, az első kettő jut fel, mag a harmadik osztályozós párharcot játszhat a szezon végén. 

Ezúttal a 19 gólos Simon Terodde sem tudott segíteni csapatán, mely évek óta kergeti a feljutás “fantomját”. A Hamburger SV-t hosszú évek szenvedése után, megannyi osztályozós párharc megnyerését követően a 2017/18-as szezonban érte utol a végzet. A Bundesliga megalapítását követően 55 évvel, történetük során először csúsztak vissza a második vonalba. Azóta eltelt két szezon, melyben egyaránt be kellett érniük egy negyedik hellyel azok után, hogy szinte végig vezettek, illetve feljutó helyen álltak. Az a bizonyos banánhéj folyamatosan a lábuk alá került. És nagyon úgy fest, hogy hasonlóképpen lehet ez a 2020/21-es szezonban is.

Daniel Thioune csapata egy kisebb hullámvölgyet leszámítva eddig szinte végig vezette a tabellát, de az elmúlt négy fordulóban mindössze két pontot sikerült begyűjteni, így az St. Pauli elleni 1:0-ás vereséggeé visszacsúsztak a tabella negyedik helyére. Döntetlen az Ezgebirde Aue (3:3) és a Greuther Fürth (0:0) ellen, majd vereség a sereghajtó Würzburger Kickers (3:2) otthonában. Mindeközben a VfL Bochum, a Holstein Kiel és a Greuther Fürth élt a lehetőséggel, és előzött a tabellán.

Ami a folytatást illeti, a hétvégi Holstein Kiel elleni rangadó egy komoly válaszutat jelenthet a Hamburger SV számára, még akkor is, ha a szezonból azért sok van még hátra.

A Bundesliga 2 állása

A góllövőlista élmezőnye