Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: 600. bajnokiját győzelemmel és góllal ünnepelte Ronaldo – videóval

A Verona elleni döntetlen után javítottak a “Zebrák”, míg a Spezia immár három bajnoki óta nyeretlen.

Lazio – Torino: elmaradt

A Torino csapatát sújtó koronavírus-járvány miatt az együttes elmúlt hétvégi mérkőzését elhalasztották, és a Granata az olasz bajnokság (Serie A) hétközi, 25. fordulójában sem lépett pályára, noha a Serie A nem járult hozzá a találkozó elhalasztásához. A Torino háza táján nyolc fertőzöttet regisztráltak a koronavírus új variánsával, ami miatt az elmúlt hétvégi mérkőzést elhalasztották, és a hatósági tiltások miatt jelenleg nem hagyhatják el a régiójukat, így képtelenek voltak elutazni a Lazio elleni kedd esti összecsapás helyszínére, Rómába. Csakhogy a Serie A egyelőre nem tehet semmit, a szabályok szerint nem halaszthatja el a mérkőzést, így ma este 18:30-tól a játékvezetők és a Lazio csapatai felvonultak a Stadio Olimpico gyepére és “várták” a Torinóból el sem utazó ellenfelet, hogy aztán majd az illetékes szervek meghozzák döntésüket az ügyről.

A 8. percben majdnem vezetést szerzett a Spezia, de Maggiore mellélőtt. A 10. percben pedig a Juve került majdnem előnybe, de Chiesa lesről talált be. Ezután lassabban csordogált a meccs, csak kisebb lehetőségek alakultak ki a kapuk előtt. A félidő végére felpörgött a Juventus, előbb Kulusevski lövését blokkolták, majd Ronaldo találta el a kapufát.  A második játékrészt is lendületesen kezdte a Juve, de Chiesa lövése elkerülte a kaput. A 62. percben megtört a jég, Morata lőtt az alsó sarokba, a gólt egy kis videózás után adták meg (1-0). A bekapott találat megtörte a Speziát, a 71. percben Chiesa is betalált (2-0). A hajrában próbált szépíteni a Spezia, de a Juventus védelme a végén is fegyelmezett volt, sőt a 89. percben egy kontra végén még Cristiano Ronaldo is betalált, így három góllal nyert Pirlo csapata (3-0).

Juventus – Spezia 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Morata (62.), Chiesa (71.), Cristiano Ronaldo (89.), ill. 

A forduló eredményei és további mérkőzései:

Kedd:
Lazio – Torino: elmaradtJuventus – Spezia 3-0

Szerda:
18:30: Sassuolo – Napoli (tv: Digi Sport1)
20:45: AC Milan – Udinese (tv: Digi Sport1)
20:45: Atalanta – Crotone
20:45: Benevento – Crotone
20:45: Cagliari – Crotone
20:45: Fiorentina – AS Roma
20:45: Genoa – Sampdoria

Csütörtök:
20:45: Parma – Inter (tv: Digi Sport2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: