Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: simán nyert és vezeti a bajnokságot a Leipzig! – videóval!

A Bundesliga 24. fordulójában megbüntette korábbi hibáiért a Bayernt az RB Leipzig, amely a Freiburg elleni sikerével átmenetileg átvette az első helyet.

 

Idegenben készült győzelemre az RB Leipzig, amely nehéz helyzetben van a BL nyolcaddöntők odavágója után a Liverpoollal szemben, ugyanakkor a bajnokságban remek formát hoz Julian Nagelsmann együttese. És mivel a Bayern München az elmúlt hetekben több pontot is elhullajtott, ismét nyitottá vált az első helyért folytatott harc a Bundesligában.

A kék mezben játszó lipcseiek nyugodt tempóban darálták be ellenfelüket. Már az elejétől fogva irányították a játékot és végül az első játékrész végén, a 41. percben sikerült Nkunku révén megszerezniük a vezetést. Innentől sínen voltak, a Frieburgnak nem volt válasza. A Leipzig kényelmes tempóban biztosította be a győzelmet: a 64. percben Sorloth, majd nem sokkal később egy szép támadás végén Fordberg volt eredményes. A 3-0-ás siker pedig azt is jelentette, hogy átmenetileg átvették a vezetést a táblázaton a Bayerntől. A meccsen Gulácsi végig védett, Orbán és Szoboszlai sérüléssel bajlódik, a túloldalon Sallai pedig a 65. percben állt be csereként.

Újabb magyar vonatkozás Dárdai Pál és csapatának, a Herthának a meglepő sikere. Pedig a fővárosi csapat hazai pályán csapott össze az Augsburggal, mégis rögtön a legelején nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Már a 2. percben gólt szerzett Bénes László, így a berlini együttes futhatott az eredmény után. A második félidőben viszont jött válasz: az utóbbi hónapokban pocsék formát produkáló Piatek egyenlíteni tudott, majd a 87. percben Lukebakio büntetőből szerezte meg a győztes gólt. Ezzel a hatalmas és nagyon fontos fordítással pedig nem kizárt, hogy áttörhet egy lélektani gát a Herthánál, amely a kiesés elöl menekül.

A Bayer Leverkusen kiélezett meccsen ugyancsak a hajrában tudott nyerni a Gladbach elleni rangadón: Schick találata a 77. percben három pontot ért számukra. Az idén jól szereplő csapatok közül viszont a Wolfsburg és a Frankfurt sem tudott nyerni: előbbi a Hoffenheimtől kapott ki, utóbbi viszont még meg tudott menteni egy pontot a Stuttgarttal szemben.

Freiburg – RB Leipzig 0-3
G.: Nkunku (41.), Sorloth (64.), Forsberg (79.)

Hertha – Augsburg 2-1
G.: Bénes (2.), Piatek (62.), Lukebakio (87. – büntető)

Mönchengladbach – Leverkusen 0-1
G.: Schick (77.)

Frankfurt – Stuttgart 1-1
G.: Kalajdzic (68.), Kostic (69.)

Hoffenheim – Wolfsburg 2-1
G.: Baumgartner (8.), Weghorst (23.), Krmaaric (41.)

A forduló eredményei és további programja

Péntek
Schalke – Mainz 0-0

Szombat
Freiburg – RB Leipzig 0-1
Hertha – Augsburg 0-1
Mönchengladbach – Leverkusen 0-0
Frankfurt – Stuttgart 0-0
Hoffenheim – Wolfsburg 2-1
18:30 Bayern München – Borussia Dortmund (Sport 2)

Vasárnap
15:30 Köln – Werder Bremen
18:00 Bielefeld – Union Berlin (Sport 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása