Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Fontos pontokat hullajtott az Arsenal! – Videóval!

A Premier League 27. fordulójának nyitányán a remek kezdés ellenére mindössze egy pontot szerzett az Arsenal a Burnley vendégeként.

Ennél jobban aligha kezdhette volna a találkozót Mikel Arteta csapata, hiszen az utóbbi időben magára találó Pierre Emerick-Aubameyang már a hatodik percben megszerezte a vezetést csapatának. (0-1)

A korai gól érezhetően rányomta a bélyegét a találkozóra, a melyet a meccs ezen időszakában az Arsenal abszolút kontrollálni is tudott. Egészen a 39. percig (…)

Ekkor miután kissé kényelmesen adogattak hátul a vendégek, Granit Xhaka ritkán látható, komikus gólt lövetett Chris Wooddal, akit nemes egyszerűséggel mellbe lőtt, úgy került a labda az Arsenal kapujába. (1-1)

A szünet után a labdabirtoklási mutatók, vagy a kapura lövési kísérletek alapján inkább a vendégek álltak közelebb a három pont megszerzéséhez, ugyanakkor a Burnley-nek több kaput eltaláló kísérlete akadt.

Miután újabb gól már nem esett, marad a pontosztozkodás. Az Arsenal pedig, amennyiben valóban zárkózni akarna az élmezőnyhöz, ilyen pontvesztéseket már nem igen engedhet meg magának Mike Arteta csapata.

Burnley – Arsenal 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Wood (39.) illetve Aubameyang (6.)

A forduló további programja:

Szombat:

16.00: Sheffield United–Southampton (Tv: Spíler 1)
18.30: Aston Villa–Wolverhampton (Tv: Spíler 1)
21.00: Brighton–Leicester City (Tv: Digi Sport 2)

 

Vasárnap:

13:00 West Brom – Newcastle (Tv: Digi Sport 2)
15:00 Liverpool – Fulham (Tv: Digi Sport 1)
17:30 Manchester City – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)
20:15 Tottenham – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)

 

Hétfő:

19:00 Chelsea – Everton
21:00 West Ham – Leeds

 

A Premier League állása:

 

A góllövőlista élmezőnye: