Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: az utolsó pillanatban egyenlített az AC Milan az MU ellen – videóval

Az Európa-liga nyolcaddöntőjében egy előrehozott finálét láthattunk a Manchester United és az AC Milan összecsapásával. Az olaszok bár jól játszottak, az MU szerzett vezetést új igazolásának első találatával, de a Milan az utolsó percben egy szöglet után egyenlíteni tudott. Emellett a Dinamo Kijev és a Villarreal is összecsapott, amely végül nagyon sima spanyol győzelemmel ért végett. 

Manchester United – AC Milan:

Az AC Milan az elején kétszer is betalált, de egyik gólt sem adták meg: az 5. percben Leao kapott remek indítást, majd kilőtte a rövidet, de lesen volt, majd a 11. percben Kessié vette át a labdát egy bedobást követően, de hiába lőtte ki szépen a hosszút, a visszajátszásból kiderült, hogy a kezét is használta. Az első félórában az MU bár többet birtokolta a labdát, érdemi helyzetet sokáig nem tudott felmutatni, majd Telles remek játékát követően csak mutattak még valamit az első játékrészben. A 38. percben Telles szögletét Bruno Fernandes csúsztatta Maguire elé, aki szinte a gólvonalról a kapufát találta telibe. Még volt egy-két támadás mindkét oldalon, de gól nem esett.

A második félidőben az AC Milan játszott fölényben, a gólt viszont nem ők szerezték, mivel az 50. percben a Manchester United megszerezte vezetést. Bruno Fernandes ívelt előre a labdát a csereként beállt Amad Diallónak, aki háttal a kapunak fejelte át a játékszert Donnarumma felett a hálóba. A gól után az AC Milan szinte berendezkedett az MU kapuja elé, de a támadások befejezései nagyon pontatlanok voltak, és igazán nem is tudtak veszélyeztetni. Már úgy tűnt, hogy ma nem fog betalálni az olasz csapat, amikor is a 93. percben összejött nekik az egyenlítés. Krunic szöglete után Kjaer ugrott a legmagasabbra, és a tehetetlen kapus mellett a hálóba fejelt, ezzel lezárva a mérkőzést.

Manchester United – AC Milan 1-1 (0-0)
Helyszín: Old Trafford (Manchester) Vezette: Slavko Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Diallo (50.) ill. Kjaer (90+3.)
Sárga lap: McTominay (55.) ill. Saelemaekers (19.)
Kiállítás: – ill. –

Manchester United: Henderson, Telles, Maguire, Bauilly, Wan-Bissaka (Williams, 74.), Matic, McTominay, Bruno Fernandes (Fred, 73.), Martial (Diallo, 46.), James (Shaw, 74.), Greenwood. Vezetőedző: Ole Gunnar Solskjaer

AC Milan: Donnarumma, Calabria (Kalulu, 74.), Kjaer, Tomori, Dalot, Krunic, Meite, Kessie, Saelemaekers (Castillejo, 69.), Brahim Diaz (Tonali, 69.), Leao. Vezetőedző: Stefano Pioli


Dinamo Kijev – Villarreal:

Kiegyenlített első félidőt játszottak a csapatok, mind a labdabirtoklásban, mind pedig a kapuralövések számában, nagy helyzetből viszont nem láthattunk sokat. A 4. percben Trigueros hagyott ki nagy helyzetet, majd csak a kapu mellé lőtte a labdát, a 7. percben pedig a másik oldalon Cihankov pazarolt el egy lehetőséget, amikor fejese a kapu felett szállt el. A 21. percben az ukránok jöhettek szabadrúgással nagyon jó helyről, de Rodrigues lövése kicsivel a kapu fölé ment. A 30. percben mégis a Villarreal szerezte meg a vezetést: Gerard Moreno tette Pau Torres elé a labdát, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia azt. A szünetig említésre méltó dolog nem történt.

A második félidő egy Villarreal-góllal kezdődött az 50. percben, amikor Raul Albiol lőtte az elé pattanó labdát a léc alá. Pár perccel később Trigueros növelhette volna csapata gólszámát, de a kapu közepébe tartó lövését a kapus hatalmas bravúrral védte. A 66. percben az ukránok legveszélyesebb játékosa, Cihankov került megint helyzetbe, de ismét csak a kapu mellé lőtte a labdát, ahogy azt tette a 81. percben is. A pontatlanság megbosszulta magát, mivel már a végéig sem ő, sem pedig más hazai játékos nem tudott már változtatni az eredményen.

Dinamo Kijev – Villarreal 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Pau Torres (30.), Raul Albiol (52.)
Sárga lap: Szidorcsuk (9.) ill. Pedraza (24.), Capoue (65.)
Kiállítás: – ill. –