Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: ezek a rekordok várnak még Messire

A hétvégén elképesztő mérföldkőhöz érkezett el Lionel Messi. Az argentin zseni ugyanis beállította Xavi Hernández pályára lépési rekordját az FC Barcelona mezében. A hatszoros aranylabdás 767 találkozón képviselte a katalánokat. Vajon milyen statisztikai csúcsok várnak még Messire a Camp Nou-ban?

– Az FC Barcelona történetében Lionel Messi játszotta a legtöbb LaLiga, a legtöbb Király-kupa találkozót. Azonban az európai színtéren nem rekorder. Ugyanis Xavi nem kevesebb, mint 173 UEFA által rendezett találkozón (Bajnokok Ligája, UEFA-kupa, Európai-szuperkupa) lépett pályára. Ez pedig hússzal több, mint Messi száma. Ráadásul az argentin zseni ebben az idényben már nem szaporíthatja ezt a számot, lévén a múlt héten kiestek a BL-ből. A hátrány ledolgozására még minimum két idényt várnia kell.

– Állítólag a klub-alapító Joan Gamper három alkalommal is kilenc-kilenc gólt szerzett a futball hőskorszakában, úgy 120 évvel ezelőtt. Leo Messi eddigi legjobb termése egy meccsen viszont „csak” öt találat.

– Ha szigorúan csak a LaLigat tekintjük, akkor sem Messi a rekorder az egy mérkőzésen szerzett legtöbb gól tekintetében. Kubala László ugyanis mesterhetest ért el az 1951/52-es idényben, mégpedig a Gijón ellenében.

– A leggyorsabb mesterhármas rekordját Pedro tartja a Barcában. A mostanság a Romában szereplő szélső még 2013. decemberében, alig kilenc perc alatt köszönt be háromszor a Getafe kapujába. Messi személyes csúcsa eddig 12 perc (2015., Rayo Vallecano).

Ivan Rakitic nemrég tréfásan megjegyezte, hogy van egy trófeája, amelyet Messi valószínűleg soha nem fog megnyerni: Európa-liga/UEFA-kupa. Ezen sorozat(ok) legeredményesebb Barcelona játékosa nem más, mint a Carles Rexach, a csapat későbbi edzője. Az egykori szélső 11 gólt lőtt az európai „másodvonalban”, ahol a Barca 2004. tavasza óta nem járt.

Leo Messi talán kissé meglepetésre, de még mindig nem a klub legeredményesebb gólszerzője a kupában. Ugyanis Josep Samitier 1919. és 1932. között hatvanötször köszönt be az ellenfeleknek a Király-kupánab. Messi csak második ebben az összevetésben, „alig” ötvennéggyel.

Természetesen még akadnak klubon belüli csúcsok, melyeket megostromolhat a barcelonai szupersztár, így cikkünk a teljesség igénye nélkül, de a szórakoztatás szándékával készült.