Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: a Fenerbahce a hajrában egyenlített ki a Besiktas ellen – videóval

A Galatasaray pénteki veresége után a török bajnokság (Süper Lig) nagy rangadóján a másik két isztambuli óriás, a Besiktas és a Fenerbahce egymás elleni igyekezett profitálni…

Nagy küzdelemben a Besiktas és a Fenerbahce isztambuli rangadója 1-1-es döntetlennel zárult. A találkozó elején egyenlő erők küzdelme dúlt a mezőnyben, de az első játékrész második felében a házigazda Besiktas egyre jobban kezdte beszorítani a Fenert a saját kapuja elé, fölényük pedig helyzetekben is megmutatkozott. Aboubakar és Hutchinson is közel járt a vezetés megszerzéséhez, ám Szalai Attila vezetésével a vendégek hátsó alakzata és Bayindir kapus egyaránt hibátlanul végezte az elhárítást. Így aztán a hazaiak mezőnyfölénye ellenére az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget. Ami nem sikerült az első félidő alatt, az a másodikban három perc alatt igen, Ghezzal kapu elé ívelt szabadrúgását az előre húzódó rutinos horvát hátvéd, Domagoj Vida fejelte be a kapuba, vezetéshez juttatva a BJK-t. Pár perccel később Aboubakar növelhette volna csapata előnyét, Bayindir azonban bravúrral védte lövését. Az előny ellenére lendületben maradt a házigazda, és több ígéretes lehetőséget is be tudott mutatni, a Fener előtt viszont kevés helyzet adódott az egyenlítésre. Az utolsó húsz percen belül Sosa kiváló szabadrúgását Destanoglu hárította, a hajrára Bulut mester több cserével frissítette az övéit, és szépen megnyomták a hajrát, végül pedig Ozan Tufan egy hatalmas átlövésgóllal kiegyenlítette a találkozó állását.

A két csapat közt így megmaradt az ötpontos különbség, a Besiktas vezeti a bajnokságot egyel kevesebb mérkőzéssel, a Galatasaray a fordulóbeli veresége ellenére maradt második, a Fenerbahce pedig a dobogó harmadik fokát birtokolja.

Besiktas – Fenerbahce 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Vida (48.), ill. Tufan (89.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye