Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Rossi szerint két forgatókönyvre is felkészültek a lengyelek ellen

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt elárulta, hogy két forgatókönyvre is felkészítette csapatát. 

 

A magyar válogatott csütörtökön Lengyelország ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot. Marco Rossi a találkozó előtt elmondta, hogy mire számít a lengyelektől. 

“Nem vagyok Nostradamus, hogy kitaláljam, a rivális új edzője, Paulo Sousa milyen elképzelésekkel küldi pályára a csapatát, de felkészültünk arra, hogy három vagy négy védővel állnak ki. A tervünk megvan, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e valósítani”

– fogalmazott a szerdai online sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki hozzátette, másoknak is megvolt a tervük például Robert Lewandowski semlegesítésére, mégsem tudták megállítani a Bayern München csatárát.

Rossi mérlege szászázalékos a korábban Székesfehérváron is dolgozó Paulo Sousa ellen, s abban reménykedik, hogy ez nem változik majd. Szerinte ehhez minden játékosától maximális erőbedobásra lesz szükség, illetve egy “csipetnyi szerencsére” is. Megjegyezte, a lengyel csapat 19. helyével nem véletlenül előzi meg jócskán a 40. magyart a nemzetközi szövetség világranglistáján, ugyanis nemcsak Lewandowskit tartja világsztárnak az ellenfél keretéből, hanem például a Napoliban futballozó Piotr Zielinskit is.

Nikolics Nemanja, aki másfél évet töltött a Legia Warszawa együttesében, nehéz, harcos, kevés gólos mérkőzésre számít. A lengyelek erősségét illetően Lewandowskit a világ legjobbjának nevezte, mert “fantasztikus mennyiségben termeli a gólokat klubjában és a válogatottban is”.

“Tiszteljük a lengyel csapatot, de tele önbizalommal érkeztünk. Az előző fél évben mutatott játékra lehet alapozni, amely okot ad a bizakodásra, ezért kilenc pont megszerzése a cél a három soron következő vb-selejtezőn”

– fogalmazott Nikolics, aki elárulta, különleges lenne számára, ha betalálna, mert Lengyelország különleges helyet foglal el a szívében.

A magyar és a lengyel válogatott csütörtökön 20.45 órától a Puskás Arénában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán.