Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Hollandia és Horvátország is javította legutóbbi botlását

A délután folyamán Oroszország és Montenegro is nyerni tudott, most pedig már többek között Hollandián és Horvátországon volt a sor a világbajnoki selejtezők második fordulójában.

A G-csoportban teljes a felfordulás: Törökország az első körben magabiztosan, 4-2-re verte Hollandiát. Ezek után az Oranje győzelmi kényszerben léphetett pályára hazai környezetben Lettország ellen. A sztárokkal felálló holland csapat viszont nem vallott szégyent és hozta a kötelezőt. Dominálták a meccset, a 32. percben pedig Berghuis szépségdíjas csavarásával a vezetést is meg tudták szerezni. A második játékrészben a győzelem bebiztosítása lett volna a cél, ám úgy tűnt, talán elszórakozhatja ezt a meccset Frank de Boer csapata. A lettek olykor akár gondot is okozhattak volna, ám a 70. percben a 15. holland szöglet után megszületett a második gól – Luuk de Jong döntötte el a meccset. Ezzel a győzelemmel pedig Hollandia a csoport 3. helyére jött fel.

De mi a helyzet a Törökökkel? Nos, a magyar válogatott nem is olyan rég még verte őket – mostanra viszont feltámadtak. A Hollandia elleni sikert követően ugyanis most újabb komoly skalpot szereztek: idegenben, három góllal múlták fölül a nem kis nevekkel felálló norvég csapatot. Az alaphangot Tufan adta meg, aki már a 4. percben betalált, Soyuncu pedig a 28. percben megduplázta a fölényt. A hazaiak persze szerettek volna felállni a padlóról, de a sok labdabirtoklás mellett szinte egyáltalán nem tudtak helyzeteket felmutatni. Tufan aztán a második játékrészben ismét beköszönt és eldöntötte a meccset. A törökök pedig a csoport élén állnak.

A H-csoportban Horvátország szintén egy meglepő vereség után próbált javítani. Miután Szlovénia meglepte őket néhány napja, most Ciprus ellen kellett nyerniük. A kicsit visszafogott kezdőcsapat pedig még ha nem is meggyőző játékkal, de hozta a három pontot. Pasalic a 40. percben juttatta őket vezetéshez és a megszerzett egy gólos előnyt a továbbiakban sikerrel tudták menedzselni. Horvátország így a csoport 3. helyén áll.

A kora esti mérkőzések közül messze a Fehéroroszország-Észtország volt a legizgalmasabb. A szünetben 1-1-re álltak a csapatok, majd a fordulás után sokáig 2-2-re álltak, a végén azonban a hazaiak bizonyultak jobbnak és 4-2-re nyertek. Ez volt Fehéroroszország első találkozója a selejtező-sorozatban, az észteknek pedig eddig egyetlen pontjuk sincs.

Hollandia – Lettország 2-0
G.: Berghuis (32.), Luuk de Jong (70.)

Horvátország – Ciprus 1-0
G.: Pasalic (40.)

Norvégia – Törökország 0-3
G.: Tufan (4., 59.) Soyuncu (28.)

Fehéroroszország – Észtország 4-2
G.: Anier (31., 55.), Lisakovich (45. – büntető, 84.), Kendysh (64.), Savitskiy (81.)

Az E-, a G-, és a H-csoport állása

A táblázatokért köszönet az Eredmenyek.com-nak!