Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lemondja a válogatottságot a németek világbajnoka – sajtóhír

Német lapértesülések szerint hivatkozva a vasárnapi napon a komplett világsajtó lehozta, hogy a német válogatott klasszisa a 2020-ról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságot követően befejezi válogatottbeli karrierjét…

A német Bild információi szerint Toni Kroos a nyári Európa-bajnokság után lemondja a német válogatottságot, mert a továbbiakban kizárólag klubjára, a Real Madrid csapatára szeretne koncentrálni.

A 2014-es világbajnok csapat tagja 2010-es válogatottbeli debütálása óta 101 alkalommal húzhatta magára a Nationalelf szerelését, három vb-n és két kontinensbajnokságon vett részt, címeres mezben összesen 17 gólt szerzett. Kroos az emlékezetes vb-cím mellett bronzérmet is szerzett egy-egy világ-, és Európa-bajnokságon. Az Eb utáni távozását már hivatalosan is megerősítő szövetségi kapitány, Joachim Löw mellett tehát egy másik emblematikus figura is elhagyja a német válogatottat.

A 31 esztendős középpályás hét éve áll a “királyi gárda” alkalmazásában, és még két évig köti szerződés a madridiakhoz. Kroos pályafutása korábbi szakaszában Bayern München és tőlük kölcsönben a Bayer Leverkusen csapatában fordult meg.