Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21-es Eb: Hollandia kivégezte Gera Zoltán válogatottját

A részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokság csoportkörének utolsó mérkőzésén a magyar válogatott Hollandiával találkozott – cél csak a tisztes helytállás lehetett.

A torna előtt hosszasan építgethette csapatát Gera Zoltán, ám az eredmények mellett a mutatott játék sem volt meggyőző korábban. Ehhez jönnek még a kényszerű változtatások a keretben és a kimondottan alacsony átlagéletkor és nagyjából megkapjuk, hogy miért áll úgy a magyar csapat a csoportkörben, ahogy. Csodákra persze ebben a csoportban eleve nem szabadott volna bízni, de valahol bosszantó azt látni, hogy a fiúk nem hozzák ki magukból azt a pályán, ami bennük van. Így pedig Hollandia ellen sem lehetett reménykedni.

Voltak változtatások a magyar kezdőben: bekerült Varju, Huszti, Hinora, Skribek és Bukta is. A legnagyobb újdonság viszont nem ez volt, hanem az eddiginél tökösebb hozzáállás taktikai téren – ami az első 15 percben bőven ki is fizetődött. A magyar válogatott szépen játszott, valamelyest feltolta védekezését, zavarta a holland labdakihozatalokat és több helyzetet is ki tudott alakítani. Ez a fordulatszám azonban csak rövidtávon fenntartható, így negyed óra elteltével vissza kellett szépen állni Bese kapuja elé. Ez már tetszett a hollandoknak, akik egy bő 10 percig abszolút uralták is a játékot, gólig azonban nem jutottak el. A félidő végére kicsit összeszedte magát a Gera-csapat, a 42. percben azonban jött egy kapott gól. Bese előre rúgott labdája után a narancsmezesek gyakorlatilag álló védelemre vezethettek labdát, miután két egyszerű formációval kreáltak egy rést maguknak a magyar védelemben és de Wit ezt ki is tudta használni.

Ez azonban még csak az ízelítő volt. Van de Looi hármat cserélt a szünetben, a felfrissült holland válogatott pedig gyorsan el is döntötte a három pont sorsát. Rögtön a 47. percben büntetőt végezhettek el Boadu révén, ami be is ment. Az 58. percben pedig egy látványos passzjáték után Gakpo lőtt káprázatos gólt távolról. Idő közben Gera Zoltán is eszközölt egy hármas cserét, de a játék képében nem történt nagy változás. A magyarok csak annyit tudtak csinálni a labdával, amennyit a hollandok megengedtek. Ez alól kivétel a 64. perc eseménye: Bukta hozott fel egy magyar kontratámadást és egy zseniális külsős átadással játszotta tovább a labdát – ez volt a kulcs. A játékszer végül a nem sokkal korábban beálló Bíróhoz került, akit a tizenhatoson belül már csak szabálytalanul tudtak megállítani. A megítélt tizenegyest a csapatkapitány, Bolla vágta be nagyon magabiztosan. Ezzel pedig meglett a becsületgól. A legtöbb, amit ebből a találkozóból ki lehetett hozni magyar részről.

Ez nem tetszett a hollandoknak – jött is a büntetés 5 percen belül. Egy kis laza passzolgatás után ismét Gakpo lőhetett gólt, így 4-1-re módosult az eredmény. A magyar védekezés ezen a ponton már teljesen összeomlott, a taktikai hiányosságokon túl már fejben sem volt meg a koncentráció. Egy darabig úgy tűnt, hogy itt már senki sem fogja strapálni magát és a hátralévő időt a játékosok szépen nyugodtan lemenedzselik majd. Az utolsó percekben viszont Hollandia még egyszer megrázta magát. A 87. percben Botman, majd két perccel később Brobbey is bevette Bese kapuját. Totális K.O., a magyar csapat nagyon csúnya verést kapott.

Hollandia ezzel a gólkülönbséggel ráadásul nem csak hogy továbbjutott végül, hanem csoportelsőként abszolválta a csoportkört, mivel Németország 0-0-ás döntetlenre végzett Románia ellen. Így pedig a románok is búcsúznak a további küzdelmektől. A magyar válogatott számai árulkodóak a mutatott játék színvonalával kapcsolatban: 3 mérkőzésen 0 szerzett pont és 2:11-es gólkülönbség.

 

Hollandia – Magyarország 6-1 (1-0)
Helyszín: MOL Aréna Sóstó (Fehérvár); Vezette: Scharer (SWI)
G.: de Wit (42.), Boadu (47.), Gakpo (58., 70.), Bolla (65. – büntető), Botman (87.), Brobbey (89.)

Hollandia: Scherpen – Bakker (Malacia), Botman, Schuurs, Teze (Zeefuik) – Kadioglu (Ekkelenkamp), Harroui, Gakpo (Dilrosun) – de Wit, Boadu, Kluivert (Brobbey). Szövetségi kapitány: van de Looi.

Magyarország: Bese – Huszti (Deutsch), Mocsi, Varju, Bolla – Mezei (Palincsár), Kata, Hinora (Csonka) – Skribek (Szendrei), Bárány (Bíró), Bukta. Szövetségi kapitány: Gera.

A másik mérkőzés

Németország – Románia 0-0

A csoport végeredménye

A táblázatért köszönet az Eredmenyek.com-nak.