Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Belgium nyolcat, Hollandia hetet vágott – videóval

Wales legyőzte Csehországot, Norvágia Montenegróból hozta el a három pontot, míg a törökök nem bírtak a lettekkel.

A Wales-Csehország mérkőzésen a vendégek akarata érvényesült az első félidőben, Jankto a jatékrész első felében és a legvégén is veszélyeztetett. A hazaiak előtt is adódott lehetőség, de Bale lövését Vaclik védte, így nem született gól az első 45 percben. A 49. percben megfogyatkoztak a csehek, Schicket állították ki. Wales ezután mezőnyfölényben játszott, de nem tudtak lehetőségeket kialakítani a hazaiak. Sőt a 77. percben oda lett az emberelőny, Roberts-et állította ki a játékvezető. Két perccel később James lövését védte Vaclik. A 82. percben már nem hibázott James, ezzel előnybe kerültek a walesiek (1-0). A hajrában még majdnem egyenlített Csehország, de Celustka lövése elakadt, így otthon tartotta a három pontot Wales. Az E-csoport másik mérkőzésén a papírformának megfelelően Belgium dominált, és nagyon lendületesen kezdte a meccset, Batshuayi góljával a 14. percben pedig meg is szerezték a vezetést a vendégek (1-0). Három perccel később Vanaken megduplázta a belgák előnyét (2-0). A 27. percben Trossard lövése mellé ment, ám a 38. percben újabb gólt szereztek a belgák, Trossard ezúttal nem hibázott (3-0). A 42. percben újabb gólt ünnepelhettek Martínez tanítványai, ekkor Doku talált be (4-0). A második félidőben sem vett vissza Belgium, a 49. percben Praet is betalált (5-0). A 70. percben Benteke (6-0), majd a 76.-ban ismét Trossard talált be (7-0), sőt a 89. percben Vanaken állította be a végeredményt (8-0).

Wales – Csehország 1-0 (0-0)
Gólszerző: James (82.) ill. 
Kiállítva: Roberts (77.), ill. Schick (49.)

Belgium – Fehéroroszország 8-0 (4-0)
Gólszerzők: Batshuayi (14.), Vanaken (17., 89.), Trossard (38., 76.), Doku (42.), Praet (49.), Benteke (70.) ill.

Az E-csoport jelenlegi állása:

A G-csoportban Gibraltár fogadta Hollandiát. A találkozó első félidejében a hollandok több, mint 20 lövéssel próbálkoztak, ám sokáig nem tudtak gólt szerezni. A 42. percben azonban megtört a jég, Berghuis talált a kapuba (0-1). A második félidőben aztán beindult a holland-henger, tíz percen belül négyet lőttek a vendégek. Az 55. percben Luuk de Jong lőtt az alsóba (0-2), a 61.-ben Depay rúgott szabadrúgásgólt (0-3), a 62. percben Wijnaldum értékesített egy kipattanót (0-4), majd a 64.-ben Malen talált a kapuba (0-5). A 85. percben még Van de Beek is betalált (0-6), a végeredményt pedig Depay állította be (0-7). Norvégia kezdett jobban Montenegróban, de Thorsby lövése elkerülte a kaput. A 26. percben Djurdjevic lövését védte bravúrral Jarstein. A 35. percben megszerezte a vezetést Norvégia, Sorloth talált be (0-1). A második játékrészt jól kezdte Montenegro, de Jovetic fejesét védte Jarstein. A találkozó hátralévő részében már nem született gól, így a norvégok elhozták a három pontot Montenegróból. Törökország nagyszerűen kezdett Lettország ellen, Karaman góljával már a 2. percben vezettek a törökök (1-0). A 28. percben majdnem egyenlítettek a lettek, de szabálytalanság miatt nem adták meg a gólt. A 33. percben már kettővel mentek a törökök, ezúttal Chalhanoglu volt eredményes (2-0). Két perccel ezután szépítettek a lettek, Savalnieks lőtt az alsóba (2-1). Az 52. percben Yilmaz tizenegyesével ismét kettővel vezettek a törökök (3-1). Az 58. percben ismét szépített Lettország, Uldrikis volt eredményes (3-2). A 79. percben pedig egyenlítettek is a lettek, Ikaunieks talált be, ezzel pontot mentett Lettországnak (3-3).

Gibraltár – Hollandia 0-7 (0-1)
Gólszerzők:
ill. Berghuis (42.), Luuk de Jong (55.), Depay (61., 88.), Wijnaldum (62.), Malen (64.), De Beek (85.)

Montenegró – Norvégia 0-1 (0-1)
Gólszerzők:
ill. Sorloth (35.)

Törökország – Lettország 3-3 (1-2)
Gólszerzők:
Karaman (2.), Chalhanoglu (33.), Yilmaz (52.), ill. Savalnieks (35.), Uldrikis (58.), Ikaunieks (79.)

A G-csoport jelenlegi állása: