Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: idegenben győzött az olasz válogatott, a dánok kiütötték az osztrákokat – videóval

A 2022-es világbajnoki selejtezők harmadik körét rendezték már meg hét közben, a C-csoportban szerda este kettő, míg az F-csoportban három találkozót is rendeztek.

C-csoport

Az észak-írek és a bolgárok nem egy szemet gyönyörködtető játékkal rukkoltak elő, de a hazaiak végig jobbak voltak a találkozón, Bulgáriának egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt a mérkőzésen. Azonban a hatalmas hazai mezőnyfölény nem érett góllá, így 0-0-ás döntetlennel zárták a 90 percet az együttesek. 

Észak-Írország – Bulgária 0-0 (0-0)
Gól:

Az olasz válogatott lefocizta a sokkal gyengébb erőket felsorakoztató litvánokat, azonban az első játékrészben nem sikerült betalálnia a Azzurriknak. A második félidő legelején viszont megérkezett a várva várt vezető gól, a találatot az Inter középpályása, Sensi szerezte. A vendégek hiába próbálkoztak 29 alkalommal végül a második találat csak a mérkőzés utolsó pillanataiban érkezett meg, az is büntetőből esett, amelyet Ciro Immobile értékesített.

Litvánia – Olaszország 0-2 (0-0)
Gól:ill. S. Sensi (47.), C. Immobile (90+4. – büntetőből)

A C-csoport jelenlegi állása


F-csoport

A csoport első helyéért folytatott harcban nagyon fontos mérkőzést játszottak egymással az osztrákok és a dánok. Az első félidő teljesen kiegyenlített volt, a másodikban viszont hengereltek a vendégek, ennek következtében egy meglepő, de nagyon sima 4-0-ás sikert arattak, aminek köszönhetően vezetik csoportjukat.

Ausztria – Dánia 0-4 (0-0)
Gól: ill. Skov Olsen (58. 74.), J. Maehle (63.), P. Höjbjerg (67.)

A moldáviai válogatott kezdte jobban a találkozót, aminek köszönhetően vezetést is szereztek, de még az első játékrész végén egyenlíteni tudtak a vendégek. Sőt, az 50. percben emberhátrányba kerültek, ami után átvette az irányítást az izraeli csapat és végül nagyon sima 4-1-es győzelmet aratott.

Moldova – Izrael 1-4 (1-1)
Gól: C. Carp (29.) ill. – E. Zahavi (45+2.), M. Solomon (57.), M. Dabbur (64.), B. Natcho (66.)
Kiállítva: I. Nicolaescu (50.)

A skót válogatott számára kötelező győzelem volt a Feröer-szigetek ellen és egy pillanatig sem forgott veszélyben a három pont begyűjtése, az Aston Villa középpályásának, John McGinnek és az Arsenal balhátvédjének, Kieran Tierneynek a vezérletével sima sikert arattak a hazaiak. Előbbi két gólt jegyzett, míg utóbbi három gólpasszt hozott össze.

Skócia – Feröer-szigetek 4-0 (1-0)
Gól: J. McGinn (7. 53.), C. Adams (80.), R. Fraser (70.) ill.

Az F-csoport jelenlegi állása