Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nyert, így bebiztosította második helyét a Puskás Akadémia

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 27. fordulójának zárómérkőzésén a második helyezett Puskás Akadémia fogadta a dobogó harmadik fokáért küzdő Mezőkövesdet.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, ugyanis a 9. percben Géresi Krisztián révén sikerült megszerezniük a vezetést. Az első 45 perc egyébként végig kiegyenlített volt, viszont a korai gólnak köszönhetően és Pillár Róbert kiállításának köszönhetően nyugodtabban mehettek pihenőre a hazaiak, míg a vendégek nagyon nehéz második játékrészre számíthattak.

A második félidőben értelemszerűen nem tudott feljebb jönni a Mezőkövesd és nem tudtak nyomást gyakorolni az egyenlítés érdekben. A hazaiak pedig az emberelőny tudatában inkább az eredmény tartására fókuszáltak, majd mikor már a borsodi gárda fáradt próbálták megszerezni második találatukat, ami a hosszabbítás negyedik percében Baluta révén jött össze. Győzelmével így bebiztosította második pozícióját a Puskás Akadémia a bajnokságban.

Puskás Akadémia – Mezőkövesd 2-0 (1-0)
Játékvezető: F. Karakó, Helyszín: Pancho Aréna (Felcsút)
Gólszerzők: Géresi K. (9.), A. Baluta  (90+4.) ill.
Kiállítva: P. Róbert (43.)

 

A 27. forduló eddigi eredményei
Paks – MTK Budapest 3-1
Zalaegerszeg – Diósgyőri VTK 2-0
Budapest Honvéd – Újpest 2-2
Kisvárda – MOL Fehérvár 0-0
Budafok – Ferencváros 0-4

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye