Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Paks és a Zalaegerszeg is otthon tartotta a három pontot

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) háromhetes szünete utáni első, 27. fordulójában három mérkőzésre került sor a szombati napon egészen kora délutántól az esti órákig…

 

A kórházban lévő vezetőedzőjét nélkülöző Paks csapata hazai környezetben magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott az MTK Budapest ellen a forduló nyitómérkőzésén. A tolnaiak egy öngóllal szerezték meg a vezetést az első félidő derekánál, később a góllövőlistát vezető Hahn János újabb két találatával biztosították be a három pontot, melyet az sem veszélyeztetett különösebben, hogy a fővárosiak Schön Szabolcs jóvoltából még szépíteni tudtak 2-0 után. Győzelmével a tolnai gárda egyetlen pontra megközelítette a negyedik helyet birtokló kék-fehéreket az NB I tabelláján.

Paks – MTK Budapest 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Pintér Á. (25. – öngól), Hahn (31., 75.), ill. Schön (56.)

A forduló hatpontos kiesési rangadóján a vendéglátó Zalaegerszeg félidőnként szerzett egy-egy góllal 2-0-s sikert aratott a Diósgyőr felett, ezzel a zalaiak nagy lépést tettek a bennmaradás, a miskolciak pedig a kiesés felé. Az első gólra mindössze negyedórát kellett várni, és Szánthó Regő juttatta előnyhöz az övéit. A továbbiakban végig nyílt volt a mérkőzés, és számtalanszor akár egyenlíthetett is volna a DVTK, mígnem a közvetlen hajrá perceiben az ukrán Artem Favorov biztosította be a három pontot a vendéglátók javára, akik ezzel megerősítette tizedik helyüket a tabellán a sereghajtó kárára. Walter Róbert győzelemmel debütált a zalaiak kispadján, a két csapat közt pedig immár hat pont a különbség a táblázaton.

Zalaegerszeg – Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Szánthó (16.), Favorov (87.), ill.

A nap fővárosi rangadóján a Budapest Honvéd és az Újpest 2-2-es döntetlent játszott egymással. A találkozó elején a lila-fehérek hamar kétgólos előnyre tettek szert Junior Tallo és Giorgi Beridze góljaival jóvoltából, ám a szünetig sem tudták megőrizni az előnyt, mivel Gazdag Dániel két percen belül szerzett két góljával még az első játékrész alatt kiegyenlítette az eredményt. Az eseménydús első felvonás után a második félidőben mindkét csapat inkább a biztonságra törekedett, és kevésszer forogtak veszélyben a kapuk, így újabb gól nem született, a csapatok megosztoztak a pontokon. A hetedik újpestiek továbbra is öt ponttal és két helyezéssel előzik meg a kispestieket a bajnokságban.

Budapest Honvéd – Újpest (2-2)
Gólszerzők: Gazdag (36., 37. – az elsőt büntetőből), ill. Tallo (14.), Beridze (25.)

A 27. forduló eddigi eredményei

Paks – MTK Budapest 3-1
Zalaegerszeg – Diósgyőri VTK 2-0
Budapest Honvéd – Újpest 2-2

A 27. forduló további programja

Vasárnap:
14:30 Kisvárda – MOL Fehérvár (tv: M4 Sport)
17:00 Budafok – Ferencváros (tv: M4 Sport)
19:15 Puskás Akadémia – Mezőkövesd (tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye