Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: nagyon simán győzte le a Liverpool az Arsenalt – videóval

A Premier League 30. fordulójában az Arsenal a Liverpoolt fogadta az Emirates stadionban, de nagyon simán kapott ki a gyengélkedő címvédőtől. Fontos győzelmet aratott a Klopp együttese, hiszen ezzel a három ponttal feljött az ötödik helyre. Az Arsenal viszont továbbra is csak a kilencedik helyen áll a tabellán.

 

Az első félidőben, de igazából az egész mérkőzésen a Liverpool dominált a mérkőzésen, de az elején ez csak meddő fölény volt, a befejezéseik pontatlanok voltak. A legnagyobb helyzetük a 35. percben érkezett, amikor James Milner adott le egy hatalmas lövést nagyjából tizenöt méterről, de a labda csak a kapu bal oldala mellett szállt el. Az Arsenalnak momentumai sem voltak, a nagy sztárok teljesen eltűntek a mezőnyben, de sokáig úgy tűnt, hogy a védekezésben nem hibáznak.

Ez azonban megdőlt a második félidőben, ahol beindult a liverpooli gólgyártás. A 64. percben szerezte meg Klopp gárdája a vezetést, amikor Alexander-Arnold tökéletes beadása után a pár perce pályára lépő Diogo Jota fejelt a kapu bal oldalába. Mindössze négy percet kellett várni a Pool második találatára, ekkor Gabriel hibája után Szalah kapva kapott az alkalmon és Leno lába között lőtt a kapuba. Bár itt már eldőlt a mékőzés, mivel az Arsenal semmilyen ellenállást nem mutatott, de a 82. percben ismét gólt lőtt a Liverpool, ismét Gabriel hibáját követően: az elszórt labdájára Szalah csapott le, aki Manénak passzolt, róla pedig Jota elé csorgott a labda, aki ezt sem rontotta el.

Arsenal–Liverpool 0–3 (0–0)
Helyszín: Emirates stadion (London) Vezette: Atkinson
Gólszerző: – ill. Jota (64., 82.), Szalah (68.)
Sárga lap: Gabriel (90+1.) ill. Jota (73.)
Kiállítás: – ill. –

Arsenal: Leno, Chambers, Holding, Gabriel, Tierney (Cedric Soares, 45+1.), Thomas Partey, Ceballos (Elneny, 57.), N. Pépé, Ödegaard, Aubameyang (Martinelli, 77.), Lacazette. Vezetőedző: Mikel Arteta

Liverpool: Alisson, Alexander-Arnold, N. Phillips, Kabak (R. Williams, 84.), Robertson (Jota, 61.),  Thiago, Fabinho, Milner – Szalah, Firmino (Wijnaldum, 77.), Mané. Vezetőedző: Jürgen Klopp

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat

Chelsea – West Brom 2-5
Leeds – Sheffield United 2-1
Leicester – Manchester City 0-2
Arsenal – Liverpool 0-3

Vasárnap

13:00 Southampton – Burnley (Tv: Digi Sport 1)
15:05 Newcastle – Tottenham (Tv: Spíler 1)
17:30 Aston Villa – Fulham (Tv: Digi Sport 1)
20:30 Man. United – Brighton (Tv: Spíler 1)

Hétfő

19:00 Everton – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
21:15 Wolverhampton – West Ham (Tv: Digi Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista aktuális állása: