Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
A blancók trénerét még csapata Eibar elleni találkozóját megelőzően kérdeztek arról, hogy mit gondol, a Real Madrid leigazolhatja-e Erling Haalandot.
Zidane kissé feszültté vált a Haaland-kérdést követően, melyre nagyon is egyértelmű választ adott.
“Kezdek belefáradni ebbe a témába. Csak is az aktuális mérkőzésünk foglalkoztat, és nem az, hogy mi történhet a következő szezonban. Talán mindenki jobban járna, ha a futballal kapcsolatban kérdeznének.” – Idézi az As című sportnapilap a francia trénert.
“Kezd frusztrálni a helyzet. Haaland nem a mi játékosunk, nekem meg folyton róla kellene beszélnem, pedig tudják, hogy nem fogok ilyet tenni. Kezd fárasztó lenni, mindig ugyan azt a választ adni.” – Zárta rövidre a témát Zidane.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember