Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kína: Kádárt kölcsönadta a csapata – HIVATALOS

A szebb napokat is látott egykori magyar válogatott hátvéd ügynökségének tájékoztatása értelmében aktuális klubja bő egy év után kölcsönadta őt az előttünk álló idényre…

Több megbízható nemzetközi forrás mellett a játékos ügynöksége is megerősítette, hogy Kádár Tamás a kínai Szuperligában szereplő Santung Luneng csapatától a Tiencsin Csinmen Tigers együtteséhez került kölcsönben az egy hét múlva rajtoló bajnokság végéig.

“A középső védő, Kádár Tamás a kínai Super League-ben szereplő Tiencsin Csinmen Tigers csapatához igazolt kölcsönben az idény végéig a Santung Lunengtől. A ProStar iroda nevében is sok szerencsét az új csapatban, barátom” – olvasható az iroda közösségi oldalán.

A 31 esztendős hátvéd tavaly februárban igazolt a Dinamo Kijevtől a kínai élvonalban szereplő gárdához, amely színeiben a tavalyi szezonban 15 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és megnyerték a kínai kupát. A második idényt azonban nem tölti az egyesületnél, mert az elmúlt idény sereghajtójához küldték őt.

Kádár 2010 és 2019 között 57 fellépést vállalt a magyar válogatott színeiben, a kínai kaland előtt három évet töltött az említett patinás ukrán egyesületnél, korábban pedig megfordult Lengyelországban, Angliában és Hollandiában is.