Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barca megtette az első ajánlatot Messinek – sajtóhír

A Barcelona elnökválasztásán diadalmaskodó Joan Laporta állítólag jól halad Lionel Messi meggyőzésével, a katalán források szerint az új első ember a minap megtette az első szerződéshosszabbítási ajánlatot a két hónap múlva szabadúszóvá váló játékosának…

A katalán RAC1 rádióállomás értesülései szerint a Barcelona új elnöke, Joan Laporta megtette az első szerződéshosszabbítási ajánlatát Lionel Messi felé, amely értelmében az argentin klasszis számára a mostaninál alacsonyabb fizetést kapna, azonban teljesítményalapú illetményeit megnövelnék.

Több forrás is megerősítette, hogy az első ajánlat azért csak mostanában érkezett, mert az új elnök beiktatását követő egyik első lépése az volt, hogy elrendelt egy teljeskörű gazdasági vizsgálatot az egyesületen belül, melynek lezárta után láthatja kristálytisztán a klub anyagi helyzetét.

Mint ismeretes, a hatszoros aranylabdás a mostani szezont megelőzően benyújtotta távozási szándékát a vezetőségnek, melyet azonban elutasítottak és csak a 700 millió eurós kivásárlási ára megfizetése esetén engedték volna el. Több csapat is szívesen látta volna, azonban ezt a csillagászati összeget érthető módon senki nem tudta megfizetni, így Messi végül úgy döntött, hogy a szabályok szerint kitölti szerződését és még egy évet marad a katalán csapat alkalmazásában.

Messi 2004 óta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a Barca színeiben, és ha lehet hinni korábbi szavainak, akkor a mostani az utolsó szezonja a klubnál, nem titkoltan több csapat is szívesen látná őt