Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Májustól visszatérhetnek a nézők a Serie A-ban

Az olasz miniszterelnök pénteki bejelentése értelmében ismét napirendi pontra került, hogy belátható időn belül újra lehessenek nézők a Serie A-s labdarúgó-mérkőzéseken…

 

Olaszország miniszterelnöke, Mario Draghi pénteki bejelentése értelmében a tervek szerint május 1-jétől a szabadtéri sporteseményekre legfeljebb 1000, a teremsportok esetében pedig maximum 500 fő helyszíni jelenléte lesz engedélyezett. Vagyis májustól jelen állás szerint a Serie A-ban is újra visszatérhetnek a nézők, még ha erősen korlátozott számban is.

Emlékezhetünk rá, hogy az olasz bajnokság 2019-2020-as idényének múlt nyári folytatásában zárt kapuk mögött zajlottak az események a háromhónapos kényszerszünet után. Az aktuális idény első pár hetében megpróbálkoztak vele, hogy néhány biztonságosabbnak vélt régióban maximum ezer fő részt vehetett a mérkőzéseken, de ezt a járványhelyzet újbóli felerősödése utána idejekorán elvetették, és immár hónapok óta teljesen zárt kapuk mögött rendezik meg a futballmérkőzéseket. A legutóbbi bejelentés után azonban ismét lehet rá remény, hogy legalább ilyen korlátozott létszámban is, de nézők előtt lépjenek pályára a Serie A-s csapatok, melyre már régen volt példa.

Ugyanakkor az aljegyző, Andrea Costa némileg óvatosabban fogalmazott: “folynak a tárgyalások, nem titkoltan szeretnénk, hogy mielőbb legyenek nézők a mérkőzéseken, például a Coppa Italia döntőjében, azonban egyelőre még semmi sem biztos.”

Olaszországban a tavaly február vége óta tartó koronavírus-járvánnyal összefüggésben több mint 116 ezren vesztették életüket, összességében pedig már csaknem 4 millió esetet diagnosztizáltak bő egy év alatt, és mostanság is naponta rendszerint 10-15 ezer új fertőzöttet tartanak nyilván.