Az Inter a Chelsea mellőzöttjét vinné – sajtóhír

Az olasz bajnokságot a vasárnap esti döntetlen ellenére biztosan vezető Inter együttes a következő szezonra tovább szeretné erősíteni játékoskeretét…

Többek közt a La Gazzetta dello Sport is megerősítette, hogy az Inter csapata továbbra is le szeretné igazolni a Chelsea együttesében kevés lehetőséghez jutó balhátvédet, Emerson Palmierit.

A Brazíliában született, de már ötszörös olasz válogatott védő 2018 januárjában csatlakozott a londoni “kékekhez”, amely 20+9 millió eurót utalt át érte az AS Romának. A 26 éves bekk szerződése 2022-ig köti a Stamford Bridge-re, és bár eddig úgy tűnt, hogy az angolok hosszabbítani akarnak vele, most már inkább hajlanának az eladására. Emerson az elmúlt két idény során sérülésektől tarkítva, 48 tétmérkőzésen lépett pályára a Chelsea színeiben, de az azóta Frank Lampard idejében már korántsem számított alapembernek, és Thomas Tuchel sem számít rá, az aktuális szezonban mindössze két bajnokin szerepelt.

Az olasz sajtó szerint a Serie A élcsapatai közül a Juventus, az Inter és a Napoli egyaránt lecsapna nyáron Emerson játékjogára, aki a több lehetőség érdekében mindenképpen nyitott lenne a hazatérésre.