Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA: “a szuperliga résztvevői nem játszhatnak a válogatottakban”

Ahogyan arról beszámoltunk, vasárnap este hivatalosan is megalapításra került az Európai Szuperliga, amelyet az UEFA finoman szólva sem néz jó szemmel…

Ahogyan az UEFA vasárnapi közleményében kijelentette, az európai szövetség teljes mértékben elítélő a Szuperligát megalapító csapatok magatartását. A nemzetközi szervezet elnöke, Aleksandar Ceferin a következő kijelentést tette:

“Az európai kupasorozatokra érdemleges, valódi versenyt jelentő kvalifikációval kell vezessen az út. Ez teszi lehetővé, hogy mindenki versenyezhessen. Nem tehetek róla, nem tudom leplezni, mennyire elutasítom a tizenkét klub tettét. Mindannyian ellenezzük a lépésüket.

Mindazon futballisták, akik pályára lépnek a sorozatban, nem tehetik majd meg ugyanezt a nemzeti csapatukban. Az összes szövetség egyetért ezzel.”

Mint ismeretes, a vasárnap esti órákban megerősítésre került az Európai Szuperliga megalapítása, melyhez 12 élcsapat csatlakozott: az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. A szervezet hivatalos oldalán megjelent tervek szerint további három csapattal együtt 15 klub lenne “alapítótag”, és még öt klub meghívottként csatlakozna.

Az új versenysorozat lebonyolításáról ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN.