Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Nehezen, de hozta a kötelezőt az Atletico Madrid! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 31. körében az Atletico Madrid a kiesés ellen küzdő Huescát fogadta. A szezon első felében gól nélküli döntetlent játszottak egymással a felek, most viszont az Atletico mindkét játékrész végén mattolni tudta a vendégeket, így 2-0-s sikert arattak.

Komoly helyzetekkel kezdődött a találkozó. Előbb a Huesca volt majdnem eredményes Siovas révén, de Oblak hárítani tudott. Pár perccel később Fernandez dupla bravúrjára volt szükség Carrasco és Saúl próbálkozásainál. A gyors pengeváltást követően mindkét csapat stabilizálta a védelmét, így csak kisebb helyzetek alakultak ki. A Huesca a 39. percig tudta tartani magát, ekkor egy gyors oldalváltást követően Llorente és Correa összjátéka után utóbbi kapura lőtt, és a megpattanó kísérlete a hálóban kötött ki, 1-0!

A második játékrészben jócskán visszaesett a mérkőzés irama. Az Atletico próbálta bevinni a mindent eldöntő találatot, de a Huesca jól tartotta magát, így nem igazán tudtak helyzetbe kerülni a “Matracosok”. A vendégek a 79. percben Sandro révén majdnem egyenlíteni tudtak, viszont az Atletico megúszta ezt a helyzetet, majd két minutummal később meg is büntették a vendégek elpuskázott lehetőségét. Egy labdaszerzést követően Llorente tette középre Carrasconak a labdát, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia, 2-0! A hátralévő időt az Atletico már lemenedzselte, így ismét visszaállították a 3 pontos különbséget a Real Madriddal szemben. A Huesca számára ezen a találkozón csak a tisztes helytállás jutott.

Atletico Madrid – Huesca 2-0 (1-0)
Helyszín:
Wanda Metropolitano Vezette: J. Munuera Montero
Gólszerzők: Correa (39.), Carrasco (81.)  ill.-
Sárga lapok: Gimenez (65.), Saúl (83.) ill.-
Kiállítás: -ill.-

Atletico Madrid: Oblak – Lodi (Vitolo 87.), Gimenez, Savic, Trippier – Saúl (Felipe 87.), Koke, Herrera (Dembele 75.), Carrasco (Kondogbia 84.) – Llorente, Correa (Torreira 84.) Vezetőedző: Diego Simeone

Huesca: Fernandez – Insua (Garcia 85.), Pulido, Siovas – Escriche, Doumbia, Mosquera (Galan 64.), Rico, Gomez (Lopez 85.) – Mir (Sandro 63.), Okazaki (Ferreiro 64.) Vezetőedző: Pacheta

A mérkőzés összefoglalója:

A 31. forduló eredményei és további programja:

Szerda:
Levante 0–1 Sevilla
Osasuna 3-1 Valencia
Real Betis 0-0 Athletic Club
Alaves 2–1 Villarreal
Elche 1–1 Valladolid
Cadiz 0–3 Real Madrid

Csütörtök:
Atletico Madrid 2–0 Huesca
21:00 Granada – Eibar
21:00 Real Sociedad – Celta Vigo
22:00 Barcelona – Getafe (Tv: Spíler 2)

 

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: