Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fordulat! Meggondolta magát a Napoli edzője – sajtóhír

Noha az utóbbi időben biztosra vehettük a távozását, és számtalan csapat érdeklődött iránta, a legfrissebb híresztelések szerint a Napoli edzője meggondolta magát, és mégis maradna jelenlegi állomáshelyén…

 

Az Il Mattino értesülései szerint az eddig távozni szándékozó Gennaro Gattuso meggondolta magát, és a következő szezontól is szívesen irányítaná az eddig kiváló szezonhajrát produkáló Napoli csapatát.

A 43 éves szakember 2019 decemberében vette át a Partenopei irányítását egykori edzőjétől, Carlo Ancelottitól, és a kezdeti lendület olyan jól sikerült, hogy a Napoli megnyerte vele a Coppa Italiát és a hetedik helyen zárta a bajnokságot tavaly. Az idei szezonnak a csapat nagy reményekkel vágott neki, Gattuso első teljes idényében a megerősített keretet a bajnokesélyesek közé sorolták, és bár jól kezdték az idényt, szép lassan elfogyni látszott az együttes, a sérülések sem könnyítették a boldogulását, ennek ellenére továbbra is versenyben vannak a BL-indulásért.

Gattuso heteken át komoly nyomást kapott a klub vezetésétől, amikor a megtizedelt kerettel nem tudták hozni az eredményeket, azóta pedig már a klubelnök, Aurelio De Laurentiis próbálta meggyőzni a maradásról a trénert, eddig sikertelenül, most azonban úgy tűnik, hogy mégis maradni akar az edző.

A Napoli öt fordulóval a vége előtt a harmadik helyen tanyázik, azonos pontszámmal a Juventus és az AC Milan csapataival, akik rosszabb gólkülönbségük miatt csak a negyedik-ötödik helyet foglalják el mögöttük.