Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Történelmet írt az AS Roma ellen a Manchester United

Mint ismert, a Vörös Ördögök tegnap nehézkes kezdést követően csúnya vereséget mértek az AS Romára, amellyel megdöntött egy rekordot, és így már szinte a fináléba érezheti magát az angol együttes.

A Manchester United csütörtökön este megsemmisítő vereséget mért az AS roma csapatára az Európa-liga elődöntőjének odavágóján, ugyanis az angol együttes 6-2-re győzedelmeskedett a Farkasok ellen és fél lábbal már a döntőben érezheti magát.

Ezzel a sima sikerrel pedig beállított egy rekordot az MU, ugyanis ők lettek a második olyan csapat, amely nemzetközi klubsorozat elődöntőjében hat gólt tudott szerezni, ez korábban csak a Real Madridnak sikerült 1964-ben. Az angol együttes a Roma ellen nem először rendez parádét, hiszen 2006-ban a BL-negyeddöntőben 7–1-re nyert az együttes az olaszok ellenében.

Az Európa-liga elődöntőjének visszavágóját jövőhéten csütörtökön rendezik Rómában a Stadio Olimpico stadionban 21 órás kezdettel.