Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: A Real Madrid legendáját nézte ki az Eintracht Frankfurt! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Eintracht Frankfurt együttese Raúlt nevezné ki a csapat kispadjára a következő szezontól.

Mint arról korábban beszámoltunk, Adi Hütter távozik a szezon végén az Eintracht Frankfurt kispadjáról és a Borussia Mönchengladbach irányítását veszi át a Dortmundhoz kerülő Marco Rosétól. A Frankfurt azóta keresi a megfelelő szakembert, aki átvehetné Hüttertől a stafétabotot, és a Goal.com legfrissebb értesülései szerint Raúl személyében meg is találták az ideális jelöltet. A Real Madrid legendája jelenleg a “Királyiak” utánpótlásában dolgozik, és a második számú csapatot irányítja. A 43 esztendős szakember vezetésével az együttes a második helyen végzett a spanyol harmadosztály alapszakaszának ötödik csoportjában, így megvan az esélyük arra, hogy feljussanak az idény végén. Raúl így semmiképp sem szeretné elhagyni a csapat kispadját a szezon lezárulta előtt, pedig a beszámolók alapján a tárgyalások már megkezdődtek a felek között.

Mindazonáltal olyan pletykák is napvilágot láttak, miszerint Raúl vehetné át a Real Madrid első csapatának az irányítását, amennyiben Zidane távozik az idény végén a kispadról. A Real legendájának viszont a Bundesliga közege sem lenne ismeretlen, ugyanis 2010 és 2012 között a Schalke gárdáját erősítette.