Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: a Szpari szakította meg a Vasas veretlenségét

A Merkantil Bank Liga 37. fordulójában a Vasas a Nyíregyháza Spartacus legyőzésével az első helyet is átvehette volna a tabellán, azonban a nyíregyháziak helyzetkihasználása kiváló volt a mérkőzésen és meg is nyerték a találkozót. A Vasas 8 mérkőzés után talált legyőzőre. 

 

A Vasas ment inkább előre többet is támadott, de a befejezéseik pontatlanok voltak az első félidőben. A Nyíregyházának inkább a kontrái voltak veszélyesek, amiből a 31. percben a vezetést is megszerezték: Zamostny passzolt laposan a kapu elé, a berobbanó Gresó pedig négy méterről a kapu jobb oldalába lőtt. A gól után feléledt a Szpari, és egyre többet próbálkoztak, de az eredmény nem változott a szünetig.

A második félidőben se változott a játék képe, továbbra is inkább a Vasas volt a kezdeményezőbb, míg a Szpari a lecsorgókra játszott. Az 54. percben közel járt az egyenlítéshez is a Vasas, amikor egy szép akció végén Silye beadására Szatmári érkezett, és végül a jobb oldali kapufa tövét találta el. A játékrész végére kezdett el megint éledezni a Nyíregyháza, és a 85. percben kétgólosra növelték az előnyüket: Svedjuk pörgetett Hamed elé, aki a védőjét megelőzve a kifutó Rados mellett a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. Ezzel a góllal pedig le is zárták a hazaiak a mérkőzést.

Nyíregyháza – Vasas: 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gresó (31.), Hamed (85.) ill. –
Sárga lap: Gresó (49.) ill. Szilágyi (44.)
Kiállítás: – ill. –

A 37. forduló eredményei:

Békéscsaba – Szolnok 3-2
Csákvár – Siófok 1-2
DEAC – Pécsi MFC 2-2
Dorog – Ajka 0-1
Győri ETO – Szeged 0-1
Haladás – Budaörs 4-3
Kazincbarcika – Gyirmót 1-2
Soroksár – Kaposvár 3-0
Szentlőrinc – DVSC 1-3
Nyíregyháza – Vasas 2-0

A bajnokság jelenlegi állása:

A bajnokság jelenlegi állása: