Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: hazai pályán szenvedett vereséget a Manchester United – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának előrehozott nyitómérkőzésén a második helyezett Manchester United fogadta a negyedik pozíciót elfoglaló Leicester Cityt.

A Vörös Ördögök kezdőjén látszódott, hogy kevésbé veszik komolyan ezt a találkozót, inkább a csütörtöki Liverpool elleni rangadóra tartalékoltak, a bajnokságban már szinte biztos a második helyük, így ezen a találkozón lényegtelen volt a végeredmény. A Leicester számára viszont már sokkal komolyabb téttel bírt a találkozó, ugyanis a legutóbbi hazai pályán elszenvedett vereség miatt fontos volt legalább egy pontot begyűjteniük most, hogy meglegyen a Bajnokok Ligáját érő negyedik hely az idény végén. Azonban szombaton a Rókák kupadöntőt vívnak a Chelsea-vel, ezáltal nekik is némileg spórolni kell az energiájukkal.

A találkozó nem hozott óriás tempót, viszont mindkét fél az első kaput eltaláló lövéséből gólt szerzett. A vezetést a vendégek szerezték meg Luke Thomas révén, a 19 éves középpályás egy remek, szépségdíjas kapáslövéssel juttatta előnyhöz csapatát (0-1). Alig öt minutummal később jött rá a válasz, a nagy tehetségként számon tartott Diallo szolgálta ki Greenwoodot, aki élt a lehetőségével és kiegyenlít (1-1). Az első játékrész pedig statikus játékkal ledöcögött, Tielemans emelése talált majdnem utat a kapuba, azonban De Gea résen volt, így 1-1-es állással mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőben a Leicester nyomást gyakorolt a hazaiakra, ami nagyobb helyzetekben nem mutatkozott meg, de kisebb lehetőségei voltak a Leicesternek, viszont gólt nem sikerült szerezniük egyikből sem. Nem úgy, mint a 66. percben egy szögletből, amelyet Albrighton tekert be remekül és Söyüncü kiválóan ment fel a magasba és fejelt védhetetlenül a kapuba (1-2). A gólt követően a Rókák visszaálltak, így a manchesteriek kitudtak jönni a szorításból, sőt, Cavani és Rashford hoztak egy kis lendületet a támadójátékba, a hajrára pedig beállt Bruno Fernandes is. A Vörös Ördögök a kapujuk elé szegezték a Leicestert, azonban az egyenlítés nem jött össze, ennek következtében már nem foghatja be a Manchester City, így a városi rivális bajnok lett. A Manchester United második pozíciója még veszélyben lehet, míg a vendégek Bajnokok Ligája induláshoz ezzel a győzelemmel nagyon közel állnak, és jelenleg a harmadik helyet foglalják el a tabellán.

Manchester United – Leicester City 1-2 (1-1)
Játékvezető: C. Pawson, Helyszín: Old Trafford (Manchester)
Gólszerzők: M. Greenwood (15.) ill. Thomas (10.), Söyüncü (66.)

Manchester United: De Gea – Williams, Bailly, Tuanzebe, Telles – Van de Beek, Matic, Diallo (B. Fernandes 78.), Mata, Elanga (Rashford 66.) – Greenwood (Cavani 66.). Vezetőedző: Ole Gunnar Solskjaer

Leicester City: Schmeichel – Castagne, Fofana, Söyüncü – Albrighton, Ndidi, Tielemans, Thomas, Pérez (Maddison 65.)- Iheanacho, Vardy (Choudhury 80.). Vezetőedző: Brendan Rogers

A forduló további menetrendje:
Szerda
21:15 Chelsea – Arsenal (Tv: Spíler 1)

Péntek
21:00 Newcastle United – Manchester City  (Tv: Spíler 1)

Szombat
13:30 Burnley – Leeds
16:00 Southampton – Fulham (Digi Sport 2)
21:00 Brighton – West Ham (Digi Sport 2)

Vasárnap
13:00 Crystal Palace – Aston Villa (Digi Sport 1)
15:05 Tottenham – Wolverhampton
17:30 West Bromwich – Liverpool (Digi Sport 1)
20:00 Everton – Sheffield

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye