“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Egybehangzó lapértesülések szerint ugyan az AC Milan rendkívül elégedett kölcsönjátékosa teljesítményével, és minden követ készek megmozgatni a megtartása érdekében…
Lolos ke Liga Champions, AC Milan Siap Bayar Penuh Fikayo Tomori https://t.co/KUiQZqVCud
— SuperBall.id (@tribunSUPERBALL) May 11, 2021
A Goal információi szerint az AC Milan együttese nyitott arra, hogy az idény végeztével a kölcsön után végleg megszerezze Fikayo Tomori játékjogát a Chelsea csapatától a megállapodásban rögzített 26 millió font átigazolási díj ellenében.
A 23 éves nigériai felmenőkkel rendelkező angol válogatott hátvéd a londoni “kékek” akadémiáján nevelkedett, a felnőtt csapatban való 2015-ös debütálása óta azonban gyakran kölcsönadták őt. Tomori a 2019-2020-as szezonban Frank Lampard csapatának állandó szereplője volt, az elsőéves szakember az elmúlt kiírásban 15 bajnoki és összesen 22 tétmérkőzésen számított a hátvéd szolgálataira.
Ennek ellenére a jelenlegi idényre parkolópályára került, és mindössze négy meccsen jutott szóhoz, így a több játékperc miatt adták őt kölcsön. A tehetséges játékos korábban a Brighton, a Hull City és a Derby County alkalmazásában szerepelt kölcsönben, ez az első alkalom, hogy a szigetországon kívülre irányították őt. A Rossonerinél ígéretesen indult a szerepvállalása, 19 tétmérkőzésen szerepelt, és a klubnál rendkívül elégedettek a teljesítményével.
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…