Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: Talán az Európa-liga döntőjére felépül a csapatkapitány!

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese az utolsó 3 bajnokin már biztosan nem, de az Európa-liga fináléban talán számíthat meghatározó hátvédje, Harry Maguire játékára.

Harry Maguire kihagyja a Manchester United hátralévő 3 bajnokiját. A “Vörös Ördögök” csapatkapitánya az Aston Villa ellen szenvedett bokasérülést, ami miatt le is kellett cserélni. A 28 esztendős védő állapotáról a csapat menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer adott tájékoztatást a Liverpool elleni mérkőzés előtt:

Az orvosi vizsgálatok alapján elmondhatom, hogy szerencsére nem tört el a bokája. Az ínszalagja sérült meg, de remélhetőleg még ebben az idényben pályára tud lépni. A bajnokságban már nem hiszem, de az Európa-liga döntőjére talán bevethető állapotban lesz.

Maguirenek a sérülés miatt megszakadt a rekordsorozata, hiszen a bajnokságban eddig minden mérkőzést végigjátszott a United mezében. A csapatkapitány kénytelen volt kihagyni a Leicester elleni keddi mérkőzést, de edzője nyilatkozatának értelmében a Liverpool, a Fulham és a Wolverhampton elleni találkozókon sem léphet majd pályára. Az Európa-liga döntőjét május 26-án rendezik 21:00-kor.