Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: Szoboszlai ezzel a feltétellel játszhat a tornán

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a közelmúltban jelölte ki a nemzeti csapat bő keretét a közelgő Európa-bajnokságra, melyben helyet kapott az RB Leipzig sérülésből lábadozó kiválósága is…

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi keretében a várakozásoknak megfelelően a hónapok óta harcképtelen Szoboszlai Dominik a sérülése ellenére is meghívót kapott, vele kapcsolatban az olasz szakember a minap a következőket árulta el:

“Magabiztosak vagyunk, reméljük, hogy legalább 8-9 napot velünk tud majd készülni a keret szűkítése előtt. Ha ez így lesz, akkor természetesen bekerül a végső keretbe, a két felkészülési találkozón pedig lehetőséget fogok adni neki, hogy az éles mérkőzések előtt is pályára lépjen.”

Mint ismeretes, a mieink a kontinensviadal előtt Ciprus és Írország ellen játszanak felkészülési mérkőzést, erről a kapitány a következőt mondta az M4 Sport kamerái előtt: “nem volt túl sok választási lehetőségünk. Kapcsolatban voltunk több nagy, erős válogatott szövetségi kapitányával, de nem tudtuk leegyeztetni a meccseket az edzőtáboraink miatt. Kevés opciónk maradt, így azokat a válogatottakat választottuk, amelyek a legmegfelelőbb ellenfelek lesznek az Európa-bajnokság előtt.”

A magyar válogatott bő kerete

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia),Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Loic Nego (Mol Fehérvár), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása

A csoport (Baku és Róma): Olaszország, Svájc, Törökország, Wales
B csoport (Koppenhága és Szentpétervár): Dánia, Finnország, Belgium, Oroszország
C csoport (Amszterdam és Bukarest): Hollandia, Ukrajna, Ausztria, Észak-Macedónia
D csoport (London és Glasgow): Anglia, Horvátország, Csehország, Skócia
E csoport (Sevilla és Szentpétervár): Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia
F csoport (Budapest és München): Portugália, Németország, Franciaország, Magyarország

Minden egyes csoport az első két helyezett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, és a csoport harmadik helyezettek közül a négy legjobb.