Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horvátország: Kleinheisler góllal zárta a szezont – videóval

A horvát bajnokság (1. HNL) 36., utolsó fordulójának szombat esti összecsapásán a magyar játékosokat foglalkoztató Eszék csapata idegenben lépett pályára…

Hazai pályán kiharcolt, 2-1-es győzelemmel zárta az idényt a horvát bajnoki ezüstérmes Eszék gárdája az Istra 1961 együttesének legyőzése révén. A fölényben futballozó házigazda az első félóra végeztével a középpályás létére lassan gólfelelőssé előlépő Kleinheisler László tizenhatos előteréből megeresztett átlövésgóljával szerezte meg a vezetést. A magyar válogatott játékosa hat góllal zárta a bajnoki idényt, melyből öt találatot az elmúlt alig több mint két hónapon belül szerzett március 14. óta. A vendégek nem sokkal később még a szünet előtt ki tudtak egyenlíteni. Sokáig 1-1 volt az állás, és amikor már éppen úgy tűnt volna, hogy megosztoznak a csapatok a pontokon, akkor a ráadás pillanataiban a csereként beszálló 19 éves Dion Drena Beljo megszerezte a győztes gólt az eszékiek számára.

A bajnoki ezüstérmes csapat másik magyar légiósa, Gyurcsó Ádám ezúttal kezdőként 61 percet játszott, míg a gólszerző Kleinheisler végig játszotta a találkozót.

Eszék – Istra 1961 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Kleinheisler (34.), Drena Beljo (90+2.), ill. Ivancic (41.)

A bajnokság végeredménye

A góllövőlista élmezőnye