Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol védőt igazolt a Bayern München! – hivatalos

A német élvonalban szereplő (Bundesliga) Bayern München hivatalos weboldalán és közösségi felületein bejelentette, hogy szerződtette a Reading fiatal védőjét, Omar Richardst…

Az angol másodosztályból igazolt hátvédet a bajnok Bayern München. Omar Richards játékjogát ingyen szerezte meg a bajor gárda, hiszen június végén lejár a szerződése a Readingnél. Richards 2025-ig szóló kontraktust írt alá új csapatával, ahol a 3-as számú mezt viselheti. 

Omar Richards a Fulham utánpótlásában kezdett el nevelkedni, majd innen került 2013-ba a Readinghez. A fiatal védő a 2017/2018-as idényben mutatkozott be a felnőttek között, alapember pedig a 2019/2020-as szezon során lett. Korábban a Premier League-ben is szereplő együttesben 104 tétmérkőzésen lépett pályára.