Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa: Szokatlan időpontban rendezik a Szuperkupát!

A Chelsea Bajnokok Ligája győzelmével megkapta ellenfelét az Európai Szuperkupáért vívandó fináléban az El-győztes Villarreal. Az angol és spanyol csapat kissé szokatlan időpontban találkozik.

Az augusztus 11-ei dátum önmagában még annyira nem is lenne meglepő, ám az már igen, hogy mind a Premier League, mind pedig a La Liga 2021/2022-es idényének rajtját három nappal előzi meg.

A finálét Észak-Írországban, a belfasti Windsor Park-ban rendezik.

Érdekesség még, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) olyan helyszínt választott, amelynek befogadóképessége elég csekélynek nevezhető, a maga alig 19.000 férőhelyével. A tervek szerint ugyan 21-22 ezer főre kibővíthetik a lelátó részét, ugyanakkor még erősen kérdéses, hogy mennyi nézőt engednek majd be a találkozóra – Vélhetően a vírushelyzet is vezérelte az UEFA-t abban, hogy kisebb befogadóképességű stadiont jelöljön ki a döntő helyszínéül.

A Villarreal először; a Chelsea második alkalommal nyerheti meg az európai Szuperkupát augusztusban.