Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan vinné a Chelsea mellőzöttjét – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint az AC Milan együttese szívesen alkalmazná a Chelsea által nyíltan eladásra szánt középpályást…

 

Az angol és az olasz sajtó egyaránt megerősítette, hogy az AC Milan együttese komoly érdeklődést mutat a Chelsea által eladásra szánt marokkói karmester, Hakim Ziyech nyári megvásárlása iránt.

A 28 esztendős középpályás tavaly februárban 40 millió euró ellenében szerződött az Ajax Amszterdam gárdájától a “kékekhez”, akikhez a 2020-2021-es idénytől csatlakozott. Ziyech bár nagy reményekkel érkezett a Stamford Bridge-re, már az azóta menesztett Frank Lampard regnálása idején sem tudott állandó játéklehetőséget követelni magának, Thomas Tuchel a januári érkezése óta pedig rendszerint legfeljebb csereként jutott szóhoz. A londoni gárda alkalmazásában az irányító 23 bajnokin és minden sorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen lépett pályára a szezonban, túlnyomórészt azonban csak epizódszereplő tudott lenni.

Ziyech karrierje korábbi szakaszában kizárólag Hollandiában játszott, az általa négy éven át szolgált Ajaxot megelőzően a Heerenveen (2012-2014) és a Twente (2014-2016) futballistája volt.

A milánóiaknál az új igazolás minden bizonnyal a jó ideje távozni készülő Hakan Calhanoglu pótlása gyanánt érkezhet. Emlékezhetünk rá, hogy a Rossoneri a közelmúltban Fikayo Tomorit kölcsön+vételi opcióval szerezte meg a londoniaktól, a két klub vezetősége tehát jó üzleti viszonyt ápol egymással.