Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa América: megint nem bírt egymással Argentína és Chile – videóval

A Brazíliában zajló dél-amerikai kontinensbajnokság, a Copa América második, hétfő éjjeli játéknapján az A csoportban is megkezdődtek a küzdelmek egy igazi rangadóval…

(Photo by MB Media/Getty Images)

Az A csoport nyitómérkőzésén Argentína és Chile ismét 1-1-es döntetlent játszott egymással, éppúgy mint a tíz nappal korábbi világbajnoki selejtezőn.

Az argentinok próbáltak kezdeményezőbben fellépni, és az első játékrész első felében több kisebb lehetőség is adódott előttünk a gólszerzésre, melyek azonban rendre kimaradtak. Lautaro Martínez a kapu torkából bombázott fölé, N. González lövésénél pedig Bravo hárított a rövid saroknál. A La Roja előtt ellentámadásokból akadtak lehetőségek, azonban E. Martínez kapusnak jó darabig nem kellett védés formában találkozni a labdával. Az első félóra végeztével Argentína megszerezte a vezetést, miután Lionel Messi szabadrúgásból nagyszerűen tekert a hálóba jó 20 méterről, Bravo csak beleérni tudott a kiválóan helyezett lövésbe. (1-0) A játékrész hajrájában Isla a kapu előterében blokkolta Lautaro Martínez kísérletét, valamint a végén a videóbíró sem ítélt büntető a “gauchók” javára, így a félidőben 1-0 volt az állás.

A fordulást követően Lasarte mester fel tudta rázni a chilei válogatottat, amely több veszélyes támadást vezetett, és bő tíz perc elteltével Vidal harcolt ki büntetőt egy lecsorgó labda után. A sértett maga hajtotta végre a megítélt tizenegyest, E. Martínez azonban hárítani tudott, az Aston Villa kapusa a felső lécre tolta a lövést, ám a kipattanóra a leggyorsabban Eduardo Vargas reagált, aki közelről kiegyenlítette a találkozó állását. (1-1) Az egyenlítést követően az argentinok váltani tudtak, és több ígéretes akciót vezettek, Messi komoly erőfeszítései ellenére azonban a lehetőségek rendre kimaradtak, N. González például a kapu torkából ígéretes helyzetben fejelt fölé. Eközben a chileiek előtt ellentámadásokból nyíltak kisebb-nagyobb lehetőségek, de ők sem tudtak eredményesek lenni, így a feleknek be kellett érniük a pontosztozkodással.

A döntetlen egyik csapatnak sem volt igazán jó, és mindkettő csalódottan hagyta el a játékteret, ám tekintve, hogy az öt csapatból négy továbbjut, és vannak gyengébbek is a csoportban, azért bizonyára egyiknek sem kell még aggódnia.

Copa América, 1. forduló (A csoport)
Argentína – Chile 1-1 (1-0)

Helyszín: Estádio Olimpico Nilton Santos, Rio de Janeiro Vezette: Wilmar Roldán (kolumbiai)
Gólszerzők: Messi (33.), ill. E. Vargas (57.)
Sárga lapok: Martínez Quarta (30.), La. Martínez (62.), ill. Isla (25.), Pulgar (32.), Vidal (35.)
Kiállítás: – ill. 

Argentína: E. Martínez – Montiel (Molina 85.), Martínez Quarta, Otamendi, Tagliafico – De Paul, Paredes (E. Palacios 68.), Lo Celso (Di María 67.) – Messi, La. Martínez (Agüero 80.), N. González (J. Correa 80.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.

Chile: Bravo – Isla, Medel (Roco 84.), Maripan, Mena – Vidal (Alarcón 85.), Pulgar, Aranguiz – C. Palacios (Brereton 77.), E. Vargas (Pinaes 77.), Meneses (Galdames 90+3.)  Szövetségi kapitány: Martín Lasarte

 

A másik összecsapáson az esélyesebb Paraguay emberelőnyben, hátrányból fordítva múlta felül a kvartett leggyengébb csapatának tartott Bolívia együttesét 3-1-re.

Már az első tíz perc végén felpezsdült a mérkőzés, ugyanis Arzamendia kezére pattant a játékszer egy blokkolás alkalmával, így a perui játékvezető a videóbíró igénybevételével büntetőt ítélt Bolívia javára, melyet Erwin Saavedra értékesített, annak ellenére, hogy A. Silva kapus érezte az irányt és bele is tudott érni a lövésébe. (0-1) A hátrányba kerülés után Berizzo legénysége több helyzetet kidolgozott, és bár nem tudtak egyértelmű fölényt kialakítani, több egyenlítési lehetőség is adódott Ávalosék előtt, de mind kihasználatlanul maradt. Az első félidő hosszú ráadásában a keményen játszó bolíviaiak soraiból Jaume Cuellar részére a második sárga lapot is felmutatták egy elkésett belépő után, így csapata tíz emberre fogyatkozott a folytatásra.

A második játékrész kezdetén az emberelőny mellett még inkább felborult a pálya Paraguay javára, és végül több kihagyott helyzet után egy rövid felszabadítást követően Alejandro Romero Gamarra “Kaku” kapásból bombázott a hálóba tizenhatos előteréből a 62. minutumban. (1-1) Három perccel később pedig már a vezetést is megszerezte Paraguay válogatottja, miután C. González középre fejelt labdáját a jó ütemben érkező Ángel Romero piszkálta be közvetlen közelről. (2-1) Nem sokkal később R. Fernández életerős lövésével egyenlített volna a létszámhátrányban játszó La Verde, A. Silva kapus azonban résen volt. Az utolsó tíz perchez érve Ávalos előkészítéséből Ángel Romero ziccerben találta magát, melyet értékesített is, bebiztosítva csapata sikerét. (3-1)

Paraguay ugyan a vártnál nehezebben, de érvényesítette a papírformát, és az első forduló után vezeti csoportját.

Copa América, 1. forduló (A csoport)
Paraguay – Bolívia 3-1 (0-1)
Helyszín: Estádio Olimpico Pedro Ludovico, Goiánia Vezette: Diego Haro (perui)
Gólszerzők: Romero Gamarra (62.), A. Romero (65., 80.), ill. Saavedra (10. – büntetőből)
Sárga lapok: Arzamendia (8.), Espinola (45+11.), ill. Di. Bejarano (29.), Cuellar (38., 45+9.),  J. Flores (40.)
Kiállítás: – ill. Cuellar (45+9.)

Paraguay: A. Silva – Espinola, G. Gómez, Alonso, Arzamendia (H. Martínez 74.) – Villasanti (R. Sánchez 46.), Piris (C. González 58.) – Romero Gamarra (Cubas 87.), Almiron, A. Romero – Ávalos (Enciso 87.). Szövetségi kapitány: Eduardo Berizzo.

Bolívia: Cordano – Quinteros, Jusino, Sagredo – Di. Bejarano, Saavedra (Wayar 64.), Justiniano (E. Sánchez 75.), Céspedes (Da. Bejarano 46.), J. Flores (R. Fernández 46.) – G. Álvarez (Ramallo 69.), Cuellar. Szövetségi kapitány: César Farías.

 

Az A csoport aktuális állása

A második forduló mérkőzéseire péntekről szombatra virradóra kerül sor a csoportban, amikor az argentin válogatott a most szabadnapos Uruguay ellen vív rangadót, míg Chile Bolíviával találkozik.

 

A Copa América csütörtökön Kolumbia – Venezuela és Brazília – Peru mérkőzésekkel folytatódik az A csoportban.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!