Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EB 2020: az Atalanta középpályása szállította a győzelmet Oroszországnak – Videóval

Az Európa-bajnokság B jelzésű kvartettjében Finnország és Oroszország válogatottja már a második csoportmérkőzését játszotta a tornán, ugyan előbbi volt a pályaválasztó, de utóbbi játszhatott hazai környezetben Szentpéterváron.

(Photo by Stanislav KrasilnikovTASS via Getty Images)

A találkozó első harmada kiegyenlített volt, itt is ott is akadtak lehetőségek. A finnek a 4. percben úgy tűnt már vezetéshez is jutnak, de Pohjanpalo találatát a VAR elvette les miatt. Nem sokkal később az oroszok is kis híján betaláltak, de Dzyuba közelről a kapufára gurított, azonban ha betalál a támadó, akkor azt is elvették volna les miatt. Ezt követően mindkét kapu előtt voltak kisebb gólszerzési esélyek, de a védelem mindig közbelépett. A 25. percben Mário Fernandest sérülés miatt hordággyal kellett levinni a pályáról, így Cherchesov kényszerű cserét kell végrehajtson. Az első játékrész pedig már úgy nézett ki, hogy gól nélkül marad, ám egy Miranchuk-Dzyuba összjátékot követően az Atalanta középpályása egy remek cselt követően kiválóan tekert a bal felsőbe (1-0).

A második félidő eleje inkább az oroszokról szólt, több lehetőségük adódott, de a kapu előtt nem jöttek össze a dolgok, sem Dzyuba, sem Golovin és Miranchuk sem tudott betalálni. Finn részről Pukki szerezhetett volna gólt, viszont sokat várt ki, így Diveyev beletudott lépni a lövésébe a Norwich csatárának. A 72. percben egy remekül lejátszott támadás végén Daler Kuzyayev próbálkozhatott ígéretes helyről, azonban a Bayer Leverkusen kapusa, Hradecky hárítani tudta lövését. A találkozó utolsó negyedórájában a finnek felívelésekkel próbálkoztak, míg az oroszok az eredmény tartása mellett, azért próbálták megrúgni a másodikat, ami azonban nem jött össze, így 1-0-ás győzelmet aratott Oroszország, ezzel izgalmassá téve a hátralévő mérkőzéseket a csoportban.

Európa-bajnokság, 2. forduló (B-csoport)
Finnország – Oroszország 0-1
(0-1)
Helyszín: Gazprom Arena (Szentpétervár), Játékvezető: D. Makkiele (holland)
Gólszerzők:ill. Miranchuk (47.)
Sárga: Kamara (22.), O’Shaugnessy (90.) ill. Barinov (27.), Ozdoev (34.), Dzhikiya (88.)

Finnország: Hradecky – Toivio (Jensen 85.), Arajuuri, O’Shaugnessy – Raitala (Soiri 75.), Schuller (Kauko 67.), Lod, Kamara, Uronen – Pukki (Lappalainen 75.), Pohjanpalo. Szövetségi kapitány: Markku Kanerva

Oroszország: Safonov – Fernandes (Karavaev 25.), Diveyev, Dzhikiya, Kuzyayev – Zobnin, Barinov, Ozdoev (Zhemaletdinov 61.)– Miranchuk (Mukhin 85.), Dzyuba (Soboev 85.), Golovin. Szövetségi kapitány: Stanislav Cherchesov

A mérkőzés videós összefoglalója:

A B-csoport jelenlegi állása