Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: mégis Londonban marad a finálé – sajtóhír

A The Times értesülései szerint, akik pár napja épp azt szellőztették meg, hogy Budapesten lehet az Eb-döntő, mégis megtarthatják Londonban, a Wembley stadionban a finálét. 

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

A The Times úgy tudja, hogy az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) sikerült megegyezni az angol kormánnyal, és az eredetei terveknek megfelelően Londonban, a Wembley stadionban játsszák le az Európa-bajnokság döntőjét.

A lap korábban arról cikkezett, hogy ha nem sikerül konszenzusra jutniuk, akkor Budapesten, a Puskás Arénában rendezheti meg a finálét, ám mostanra már nem sok esély maradt erre. Az angol kormány állítólag nem akart enyhítéseket tenni a kiemelt vendégek beutazásával kapcsolatban.

A hírek szerint mostanra már mindenben megegyeztek, és a 90 ezer férőhelyes Wembley-nek a háromnegyedében lehetnek nézők, ami mintegy 65 ezer szurkolót jelent. A belépéshez vagy rendelkezniük kell mindkét oltásukkal a drukkereknek, vagy egy negatív tesztet kell felmutatniuk. A korábbi tervek alapján 45 ezer szurkolót engedtek volna be az arénába a kontinenstorna utolsó három meccsére, de úgy tűnik, most ezt jócskán megemelik.