Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozik klubjából a korábbi Barca-játékos! – hivatalos

A spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona korábbi középpályása közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik a Kuangcsou Evergrande csapatából. Paulinho másodszorra int búcsút a kínai gárdának, ám minden bizonnyal magát az országot is hátra hagyja…

(Photo by Visual China Group via Getty Images/Visual China Group via Getty Images)

Paulinho instagram fiókján keresztül jelentette be, hogy távozik a Kuangcsou Evergrande együtteséből. A rutinos brazil futballista második ciklusát töltötte a kínai klubnál, először 2015 és 2017 között futballozott itt, majd egy év Barcelonás időszak után 2018 nyarán tért vissza. Egyelőre nem tudni, Paulinho hol folytatja tovább pályafutását, ám üzenetéből tűnik, hogy Kínát is hátra hagyja.

Paulinho 2013 nyarán került Európába, a Tottenham közel 20 millió euró ellenében igazolta le a brazil középpályást. A londoni alakulatban két évet húzott le, de nem igazán tette le a névjegyét a Premier League-ben. Két esztendővel később a Barcelona révén térhetett vissza a kontinensre. A katalán gárdában nem teljesített rosszul, ennek ellenére a csapat egy év után túl is adott rajta. A Barca színeiben nyert bajnoki címet és Király-kupát is.