Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: pontszerzés Münchenben, de búcsúztak a mieink az Európa-bajnokságtól! – videóval

Mindhiába szerzett kétszer is vezetést a válogatottunk Münchenben, sajnos egyik alkalommal sem tudtuk megtartani az előnyt a németekkel szemben. Emiatt Magyarország számára véget ért az Európa-bajnokság, de mindenképp jár a gratuláció Marco Rossi legénységének!

(Photo by Christof Stache – Pool/Getty Images)

A mérkőzés első helyzetét a németek javára jegyezhettük fel. A 3. percben egy remek ívelést követően Kimmich vette át a labdát, aki éles szögből próbálta bevenni a mieink hálóját, de Gulácsi résen volt és védeni tudott. A 11. minutumban a magyarok villantak, amiből rögtön megszerezték a vezetést! Sallai Roland remek beívelése után Szalai Ádám fejelt Neuer kapujába! A 21. percben nagy lehetőséget úsztunk meg, egy német sarokrúgás után Hummels bólintott, szerencsére az ő fejese csak a felső lécen csattant. Nem sokkal később Ginter került helyzetbe, Gulácsi szerencsénkre ezúttal is hárított. Az első játékrész második felében a tempó ugyan nem ült le, az igazán nagy helyzetek azonban elmaradtak, csupán távoli próbálkozásokat vagy ígéretesebb támadásokat láthattunk a felektől. Igaz a mieink különösebben emiatt nem bánkodhatnak, mivel Marco Rossi tanítványai egygólos előnyből várhatták a folytatást! 

A második félidőben az első valamirevaló próbálkozást Havertz részéről láthattuk. Az 52. percben távolról eresztett meg egy lövést a fiatal támadó középpályás, Gulácsi viszont rajta volt és könnyen védte. Az 59. minutumban ezúttal is Havertz volt a főszereplő, szerencsénkre hosszan vette át a labdát és Orban menteni tudott előle. A 62. percben Sallai lőtt éles szögből kapura egy szabadrúgásból, a támadó a keresztlécet találta el. A 66. minutumban egy szabadrúgást követően egyenlítenek a németek, Hummels fejesét Havertz segítette be Gulácsi kapujába. Sokáig azonban nem örülhettek Löw tanítványai!! Szalai adott remek labdát Schäfernek, aki elfelejte a labdát a későn reagáló Neuer mellett, amely a hálóban kötött ki!!! A 81. percben a csereként beállt Schön volt kissé könnyelmű, amit Kroos majdnem ki is használt, szerencsénkre lövése a kapu mellé ment. A 84. minutumban a németek ismét egyenlítettek, nem tudtunk felszabadítani, ezt pedig Goretzka használta ki. Ismét hősiesen küzdöttek a srácok, de sajnos a létfontosságú három pont ezúttal sem jött össze. Kis szerencsével meglehetett volna ebből az elképesztően nehéz csoportból a továbbjutás, de a válogatottunk bizonyította, hogy bárki ellen képes megállni a helyét. Szép volt fiúk, büszke rátok egy egész nemzet! 

Németország – Magyarország 2-2 (0-1)
Helyszín:
Allianz Aréna (München); Vezette: S. Karasev (orosz)
Gólszerzők: Havertz(66.), Goretzka(84.) ill. Szalai(11.), Schäfer(67.)
Sárga lapok: Gündogan(30.), Sané(61.) ill. Botka(29.), Szalai(64.), Fiola(66.)
Kiállítás: – ill. –

Németország: Neuer – Ginter(Volland 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan(Goretzka 58.), Kroos, Gosens(Musiala 82.) – Havertz(Werner 67.), Sané – Gnabry(Müller 67.). Szövetségi kapitány: J. Löw

Magyarország: Gulácsi – Botka, Orban, Szalai A. – Nego, Kleinheisler(Lovrencsics 88.), Nagy, Schäfer, Fiola(Nikolic 88.) – Szalai Á(Varga 82.). Sallai(Schön 75.). Szövetségi kapitány: M. Rossi

Az F-csoport végeredménye:

A mérkőzés összefoglalója: