Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético Madrid egyik legjobbja szívesen igazolna a Premier League-be

A Matracosok évről-évre kiválóan teljesítő kapusa, Jan Oblak egy podcast keretein belül mondta el, hogy a fociban nincs lehetetlen, így nem zárja ki az esetleges átigazolását.

(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

Az Atlético Madrid hálóőre, Jan Oblak elmondta, hogy az angol élvonalban szerepelnek a legerősebb csapatok, és nem tartja kizártnak, hogy egyszer a Premier League-ben nézhessen farkasszemet a csatárokkal.

“A Premier League-ben erős csapatok szerepelnek, talán a legerősebbek. Azonban nem ez a lényeg, hanem, hogy kiválóan hajtsd végre az edződ által kért utasításokat. Igazából nem számít, hogy Premier League, olasz, spanyol vagy német bajnokság, a lényeg az, hogy mindig azt csináld, amit az edződ kér tőled. Már hét éve tartózkodom Spanyolországban, de még fiatal vagyok, igaz már nem annyira, azonban mindig van előttem jó néhány év, így meglátjuk mit hoz a jövő” – nyilatkozta a szlovén kapus egy podcastben.

Oblak 2014-ben szerződött az Atlético Madridhoz a Benficától mindössze 16 millió euróért. Azóta több, mint négy és félszeresére növekedett a piaci értéke, ugyanis jelenleg 70 millió euróra becsüli őt a mértékadó transfermarkt.com, azaz ő a világ legdrágább kapusa jelenleg. A közel hét idénye alatt a 28 éves hálóőr 303 tétmérkőzésen védhette a Matracosok kapuját, amelyekből 159-et hozott le kapott gól nélkül, ami egy igazán megsüvegelendő teljesítmény.

A hírek szerint a szlovén kapusért a Chelsea és a Manchester United érdeklődik az angol élvonalból.